h i r d e t é s

Hangüzenet a BKK járatain, többek között Gálvölgyi Jánossal

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Hangüzenet a BKK járatain, többek között Gálvölgyi Jánossal

2020. október 02. - 06:51

 

A BKK egy egészen remek és figyelemfelkeltő kezdeményezést indított, amire nagyon sokan kaphatják fel a fejüket. A kezdeményezés mögött egy igen fontos ok áll.

A kép illusztráció! - Forrás: BKK / Facebook

"Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) Idősek Barátai Programja az öregedő társadalom legnagyobb kihívásával száll szembe: a magánnyal. Önkénteseik segítenek az idősek méltóságát megőrizni, a bennük rejlő rengeteg kincset feltérképezni, megmutatni, és ezáltal harmonikus közösségeket építeni" – áll a BKK által kiadott hivatalos közleményben.

"A Budapesti Közlekedési Központ 2020. tavasza óta az ügyfeleinkkel való nyílt, közvetlen kommunikáció mellett olyan aktivitásokkal színesíti a város életét, amely szerethetőbb benyomást kelt" – hangsúlyozza Borsi Dávid, a BKK szóvivője. "Ennek köszönhetően minden fontosabb ünnep, esemény kapcsán igyekszünk egy-egy jármű-felirattal, hangbemondással, Facebook-poszttal kedveskedni utasainknak. Gyermeknapon például gyerekelőadásokat közvetítettünk online, a 4-es és a 6-os villamos vonalán gyerekek mondták be a megállókat, illetve ismert mesehősök hangja köszöntötte a kicsiket a legtöbb fővárosi járaton."

A szóvivő hozzátette: "Társaságunknak éppen ilyen fontosak az idősebb ügyfelek is, ezért október 1-jén, az Idősek Világnapján Gálvölgyi János és Szilágyi Tibor színművészek hangüzenetükkel hívják fel a BKK járatain utazók figyelmét erre a korosztályra. Szeretnénk ezúttal is kifejezni tiszteletünket irántuk, és arra kérni utasainkat, hogy a járműveken adják át nekik a helyet, és segítsenek nekik a közlekedésben." (Budapesti Közlekedési Központ) / liner.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s