Reggel a kávé mellé egy multivitamin, edzés után egy fehérjeturmix, este pedig magnézium a jobb alvásért. Ismerős? Nem véletlen, hiszen ma már tízből hét magyar szed valamilyen étrendkiegészítőt. Sokan úgy érzik, hogy ezzel tesznek a legtöbbet a megelőzésért, közel hatvan százalék kifejezetten prevenciós céllal nyúl a vitaminokhoz, legyen szó a téli megfázások kivédéséről vagy a tavaszi fáradtság leküzdéséről.
A Duna House lakáspiaci keresletindexe történelmi rekordot állított be: augusztusban 110 ponton zárt, ami a mutató 12 éves fennállása óta messze a legmagasabb érték. A júliushoz képest közel 43%-os, az előző év azonos hónapjához képest pedig 53%-os növekedés egyértelműen az Otthon Start Program hatásának tudható be.
Már most jelentős hatásai vannak a klímaváltozásnak az emberiség egészségére - állapították meg az Egészségügyi Világszervezet és a világ 26 kutatóintézetének és egyetemének szakemberei a The Lancet című orvostudományi folyóiratban közzétett tanulmányukban.