h i r d e t é s

Hidvéghi szerint kemény vitákra készül a kormány

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hidvéghi szerint kemény vitákra készül a kormány

2018. szeptember 12. - 07:36

A legfontosabb oka ennek a konfliktusnak egy nagyon fontos vita, ami Európa jövőjéről szól- mondta az Európai Parlamentben zajlott kedd délutáni vitáról az ATV Egyenes Beszéd Kontra című műsorában Hidvéghi Balázs.

Forrás: MTI

 „Azt kell látni, hogy valójában azokat az országokat támadják az európai intézmények és köztük az Európai Parlament is, melyek a bevándorlási vitában szembemennek a brüsszeli kánonnal”- vélekedett a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint ez a konfliktus a strasbourgi intézmény és a magyar kormány között messze túlmutat azon, ami le van írva a jelentésben, amit egyébként „gyenge irománynak” tart. Hozzátette: a kormány egy több mint 100 (108 oldalas - a szerk.) oldalas reakciót juttatott el a jelentés készítőinek, mely a későbbiekben megismerhető lesz.

Hidvéghi elmondta, olyasmiket tartalmaz a Sargentini-jelentés, mint például, hogy a Magyar Gárda vonul ma Magyarországon. Rónai Egon és kérdezőtársai helyesbítették a Fidesz kommunikációs igazgatóját, hogy szó szerint nincs benne a jelentésben a Gárda, mire Hidvéghi elmondta, hogy erre utalnak, miközben ez a probléma még az első Orbán-kormány előtt keletkezett, majd a Fidesz oldotta meg egy törvénnyel a kérdést. „Egészen elképesztő és felháborító hazugságok is vannak benne, például, hogy zsidók veszélyben vannak Magyarországon”- folytatta a politikus, aki szerint nem lenne szabad ráhúzni erre a fontos, politikai vitára, ami többek között soros György bevándorláspárti javaslatai kapcsán bontakozott ki az antiszemitizmus vádját. Hozzátette: úgy látják, hogy liberális, főleg baloldali gondolkodók hangos és szerinte agresszív csoportja akarja azt elérni, hogy az ő világlátásuk váljon teljesen elfogadottá az uniós intézményekben és ugyan ehhez joguk van, mindez a migráció körüli vitában csúcsosodik ki, mivel az egy ideológiai vita.

Hidvéghi megismételte Orbán Viktor kedd délutáni kijelentéseit, miszerint az európai Néppárt is úgy látszik, egyre inkább elfogadta ezt a baloldali, liberális hatást, ezért szólalt fel sok néppárti politikus is a magyar kormány ellen az EP-ben. Politikai családjukkal kapcsolatban a Fidesz kommunikációs igazgatója megjegyezte: szeretnének a Néppártban benne maradni és azt elérni, hogy a migrációval kapcsolatos kérdésben a Fidesz álláspontját vigyék tovább. Hozzátette: ebben a tekintetben kemény vitákra készülnek.

Az EP-választással kapcsolatban megjegyezte: fordulópont lehet a 9 hónap múlva esedékes választás, ahol arról fog dönteni az európai népesség, hogy a döntően liberális, bevándorláspárti politika maradjon az irányadó az uniós intézményeknél, vagy egy nemzetek Európájából kiinduló, nemzeti szuverenitást tiszteletben tartó, emberek véleményét figyelembe vevő politika. Hozzátette: Macron is építkezik közben, de az egyelőre nehezen meghatározható politikai irány. Úgy vélik, a francia államfő egy erőteljes európai jelenlétet szeretne létrehozni, aminek egyik területe lenne az európai Néppárt. Hidvéghi szerint ez komoly politikai veszélyt jelent a Fideszre nézve, de a részletei ennek a következő hetekben és hónapokban lesznek csak láthatóak.

A CEU-ra vonatkozó kérdésekre Hidvéghi úgy válaszolt: az intézmény maga azt kommunikálja, hogy minden rendben van. Szerinte a kormánynak joga volt ezen a területen törvényt hozni, ami arról szólt, hogy Soros Györgynek sem jár több privilégium, mint másnak. Az, hogy ezt az Európai Parlamentben is felhánytorgatták, Hidvéghi szerint megkérdőjelezése egy olyan jognak, mely más országgal, például Németországgal kapcsolatban nem kérdés. „Szuverén joga Magyarországnak ennek a területnek a szabályozása”- magyarázta a politikus, majd hozzátette: azt kérik az Európai Parlamenttől, hogy a nemzeti hatáskörben hozott döntéseket tartsák tiszteletbe és ők is tiszteletben tartják az uniós jogszabályokat. (atv.hu)