Alig néhány hete, hogy a kormány egy tollvonással elvette Gödtől a Samsung-gyárat a járványhelyzetre hivatkozva. Most még szövevényesebbé kezd válni az ügy, a Koreából érkezett vendégmunkásokat ugyanis titokban a budapesti InterContinental szuperszállodában helyezték el, ahol többen is koronavírussal fertőzöttek.
New York államban változatlanul alig lassul a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek és halálos áldozatainak növekedése - közölte Andrew Cuomo kormányzó csütörtökön, a szokásos napi sajtókonferenciáján.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nem gyűjt arra vonatkozólag adatot, hogy hány embert küldtek haza a kórházakból a koronavírus-járvány miatt elrendelt ágyfelszabadítások miatt – ez derült ki abból a közérdekűadat-igénylésből, amelyet Bencsik János parlamenti képviselő nyújtott be az ÁEEK-hoz.
Továbbra is az óvatosság jellemzi a vidéki településeket, a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedéseken egyelőre részlegesen enyhítenek. Van, ahol újra látogathatók a kirándulóhelyek, sportparkok, játszóterek, másutt ezt nem vagy nem mindegyik helyszínen tették lehetővé.
Egy Facebook-poszt apropóján esett neki magyar névrokonának.
Orbán Viktor 10.éve van kormányon.
Magyarország folytatja a keleti nyitás politikáját, az elmúlt időben bebizonyosodott, hogy ennek igenis van értelme, ebből a magyar emberek és a magyar gazdaság is sokat profitálhat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A korábban közölt februári adatok még nem mutatták meg a koronavírus hatásait, a most publikált idegenforgalmi számok és ipari termelés viszont már tükrözik azt. A turizmus kártyavárként omlott össze, de az ipar esetén is évtizedes mélypontról beszélhetünk. - írja az mfor.hu
A kormány, hogy kedvezzen a BMW-nek, komplett új ipari parkot épített Debrecen határában, a hozzá tartozó közművekkel és út- és vasúthálózattal, közben a bajor autókonszern egy évvel elhalasztja debreceni üzeme építését.
Bódultan csapódott kocsijával az oszlopnak.