A P40-sorozat mindhárom tagja bivalyerős kamerákkal és hangasszisztenssel érkezik
Alekszej Lihacsovnak, a Roszatom vezérigazgatójának nyilatkozata a koronavírus-helyzetről
Újabb módosításokat vezetnek be a közösségi közlekedésben több vidéki városban: tovább csökkentik a járatok számát, mert sokkal kevesebb az utas a koronavírus-járvány miatt. Egyes településeken éjszakára, néhány helyen pedig teljesen leállt, illetve leáll a helyi autóbusz-közlekedés.
Az utóbbi pár hétben – mióta hazánkban is diagnosztizálták az első koronavírussal fertőzött beteget – a lakosság nagy része önkéntes karanténba vonult, hogy ezzel is segítse a vírus további terjedésének megakadályozását.
Élet-, baleset, vagy egészségbiztosítás, esetleg lakás-, vagy utasbiztosítás? A biztosítások járvány idején is hozzájárulnak a pénzügyi biztonság megteremtéséhez. Ugyanakkor igaz az is, hogy jó néhány konstrukció esetében kizáró ok egy világjárvány. Mivel a biztosítási feltételek között nem könnyű eligazodni, az Aegon összegyűjtötte, hogy mely biztosításai nyújtanak segítséget koronavírus járvány idején egy esetleges fertőzés esetén.
Az új típusú koronavírus-járvány okozta válság idején is biztosítani kell az áruk és a hazatérni kívánó polgárok akadálytalan mozgását az Európai Unión belül - figyelmeztetett Szijjártó Péter csütörtökön Szófiában, miután a bolgár külügyminiszterrel egyeztetett.
A környező országokhoz képest Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.
Hála a pongyolán összefércelt fideszes Alaptörvénynek, Orbánnak valójában Magyarországon korlátlan hatalma van már március 11., a veszélyhelyzet kihirdetése óta. Ugyanis a veszélyhelyzetről szóló passzusba nem került bele a 15 napos időkorlát, az csak a veszélyhelyzet idején meghozott rendeletekre vonatkozik. Ha pedig a rendeletek hatálya letelik, a kormány egyszerűen egy új rendelettel életbe léptetheti azokat - egy írás arról, miképp próbálta megosztani a diktatúra bevezetésének felelősségét Orbán Viktor az ellenzékkel, és számára mi a "vírusháború" valódi tétje.
A sarkvidék felett két hete folyamatosan olyan kis mértékűre csökkent az ózonréteg vastagsága, amelyet a Déli-sarkvidék területén már ózonlyukként definiálnak - közölte Markus Rex, a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet légkörkutató részlegének vezetője szerdán.
Elindul a szúnyogirtás a Balatonnál.
Tovább üti a Reuters azt a saját sztoriját, ami arra utal, hogy az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) kínai irodájának masszív leépítése és kulcsfontosságú járványügyi szakértőjének tavaly nyári távozása is hozzájárult ahhoz, hogy Kínában, majd az egész világon elszabaduljon a koronavírus. - írja a Portfolio
Konkrétum a koronavírussal kapcsolatban nem sok hangzott el a kormányinfón.
Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség egy mezőtúri asszony ellen, akinek ötéves lánya életveszélyes sérüléseket szenvedett, miután a felügyelet nélkül hagyott gyerek kiesett lakásuk harmadik emeleti ablakából.