Az ABB olyan új, digitális és robotikai automatizálási termékek, megoldások és szolgáltatások széles körét mutatja be a 2020-as Kínai Nemzetközi Ipari Vásáron (CIIF), amelyek az ügyfelek számára nagyobb rugalmasságot biztosítanak, és segítenek nekik alkalmazkodni a gyártás új kiívásaihoz.
Időközi polgármester-választást tartanak a Baranya megyei Cserdiben vasárnap.
Vasvillával támadt a nála környezettanulmányt készítő kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében, a bíróság - ügyészi indítványra - elrendelte letartóztatását - tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Már a koronavírus első hulláma után is sokaknak okozott gondot a hiteltörlesztés, de a jegybank előrejelzése szerint 2021. első negyedévében jön el a mélypont a munkaerőpiacon. A Bank360.hu azt vizsgálta meg, hogy mit tehetünk azért, hogy egy ilyen helyzetben ne kelljen még az adósságunk miatt is aggódni.
A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
Két százalék kellett volna a négy évvel korábbi szinthez.
A fideszes Pávkovics Gábor lesz Mohács új polgármestere.
Énekszóra indult el a Hősök teréről a fegyelmezett, kicsikből és nagyokból, biciklisekből és rolleresekből álló maszkos demonstrálók tömege, amelyet az összetartozást és a művészi szabadságot képviselő piros-fehér báb vezetett.
Donald Trump amerikai elnök 2016-ban és 2017-ben csak 750-750 dollár személyi jövedelemadót fizetett - írta internetes oldalán a The New York Times című amerikai lap vasárnap. Reagálásában az elnök tagadta a lapban szereplő állításokat.
Polgármestert választanak a Somogy megyei Balatonszemesen vasárnap.