Három európai ország mellett.
Kelet felől húzódik fölénk egy ciklon, emiatt az északkeleti megyékben a hét közepén jelentősebb csapadék hullhat. Utána sem nyugszik meg időjárásunk, hisz pénteken és szombaton jelentős melegedés, majd a hét legvégén markáns hidegfront várható.
A korábbi gyakorlatnak megfelelően a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) október elsejével idén is leállítja az esztendő hátralevő részére az országos éves matricák értékesítését a viszonteladók körében. A fizetős úton közlekedők havi matricákkal ugyanis már jobban járnak az utolsó negyedévben.
Azt látják, egyre szélesedik a dolgozói szegénységbe tartozó családok köre.
A Maserati a Bridgestone-t választotta exkluzív gumiabroncs-beszállítójának az új, MC20 típusú szuperautójának fejlesztéséhez. A két iparági kulcsszereplő közötti együttműködés áttörést jelent mindkét márka számára. Az egyedi fejlesztésű Bridgestone Potenza abroncsok javítják a jármű irányíthatóságát és menetdinamikáját, és maximalizálják teljesítményét.
A bizottsági szóvivő szerint köztudott, hogy aggódnak a magyar jogállamiság miatt.
Megingott az eddigi évek stabilnak mondható beruházási hajlandósága a vállalatok körében, lényegesen kevesebb fejlesztéssel számolnak a következő 12 hónapban – ez derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adataiból.
A DK közleményben áll ki Fekete-Győr András mellett
„Bármit is sportolsz, egészségesebb leszel.” „Minél intenzívebben edzel, annál komolyabb eredményeket érhetsz el.” Bizonyára találkoztunk már ezekhez hasonló városi legendákkal akár az internetet böngészve, akár az edzőteremben.
Az elmúlt napokban éles korrekció bontakozott ki számos eszköz piacán. A főbb aggodalmak között van a koronavírus ismételt fellángolása miatti gazdasági lassulás és az amerikai költségvetési stimulus pártpolitikai okokból való elakadása. A nagy félelem az, hogy a gazdaságok ismét lejtőre kerülnek, és nem kapnak gazdaságpolitikai segítséget.
Éjjel történt a garázdaság egy gyorsétteremben. Az ügyészség büntett.
A budafok-tétényi családsegítőbe érkezett adományokból először mindig az intézmény vezetője válogatott, utána jöttek a többiek, a rászorulóknak már csak a maradék jutott – állítja az önkormányzat vizsgálóbizottságának jelentése, amelyet a Fidesz is megszavazott. - írja a 24.hu