Október 13-án kezdődik Simonka György büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken
Ma meg már ámokfutás.
A Swift Cup Europe idei bajnokságának harmadik fordulójára a csehországi Brno pályán került sor. Tim Gábor, aki idén már négy győzelemnél járt, 21 pontos előnnyel érkezett a pályára, és kalandos versenyek után 21 pontos előnnyel is távozott. A csehországi két harminc perces verseny két második helyet hozott számára.
Pénteken újra árcsökkenés jön a kutakon, és most csak a dízelmotoros autók tulajdonosai járnak jól
Megvette a Szent Korona és a koronázási ékszerek másolatát a Duna Médiaszolgáltató, és az erdélyi Torockón lévő Duna-Házban helyezik majd el a tárgyakat - jelentette be Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt két egészségügyi dolgozó ellen a Hatvani Járási Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei főügyészhelyettes szerdán az MTI-t.
Túllépte már az ezret is kedden a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Csehországban.
A babaváró hitel tavaly júliusi bevezetése megugrasztotta a születések számát, de ahhoz, hogy a népességfogyást megállítsuk, a reprodukciós szint tartós biztosítása mellett a születéskor várható élettartamnak is jelentősen növekednie kellene. A cél elérése szinte reménytelen, ha kivesszük a képletből a nemzetközi vándorlást.
Vajon milyen áron juthatunk most hozzá egy átlagos állapotú, 50-56 négyzetméteres panellakáshoz a nagyobb városokban és Budapest egyes kerületeiben, illetve egy ilyen megvásárláshoz mekkora minimális önerőt kell tudnunk előteremteni, ha hitelt is felvennénk?
A Bridgestone, a fejlett megoldások és fenntartható közlekedés vezető szereplője bejelentette, hogy innovatív, könnyűsúlyú ENLITEN technológia megoldását alkalmazza a Turanza Eco gumiabroncsokban, amelyeket kifejezetten a Volkswagen új Golf 8 modellje, az ikonikus hatchback nyolcadik generációja számára fejlesztett ki.
Mellékhatása lehet az eddig hibátlannak hitt oltóanyagnak.