A boldogságot kutatta az idén 90 éves Medve sajt
Míg az amerikai gazdaság egészét katasztrofálisan érintette a koronavírus-járvány a második negyedévben, a Facebook valósággal szárnyalt az áprilistól júniusig terjedő időszakban, és közel megduplázta a nyereségét.
A KSH friss adatai szerint 398 ezer forint volt az átlagkereset májusban. Szakértők viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a statisztikák erősen torzítanak és legalább 1 millió ember ki is esett a mérésből.
Augusztus 1-jétől új karanténrendszer lépett életbe a szomszédos országban.
A Kurultaj idén 400 millió forint támogatást kapott az Emmitől.
A Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat Facebook-oldalán azt írja, mentőhajójuk pont szolgálati feladatából ért vissza szentendrei kikötőhelyére, amikor a kikötő mellett egy jet-ski, vagyis vízsugaras meghajtású motoros vízi jármű alapjáraton közlekedve, manőverezés közben felborult.
Az ABB megkezdte az olaszországi San Giovanni Valdarnóba tervezett, új, elektromos járművek töltési infrastruktúrájára szakosodott létesítményének építését, amely globális kompetenciaközpontként és gyártóüzemként működik majd. A 16 000 négyzetméter alapterületű üzemet várhatóan 2021 végére helyezik üzembe.
Elsőre talán nem a kollégiumi férőhelyek jutnak eszünkbe, amikor a lakhatási válságról hallunk, pedig nagyon is része ennek a problémakörnek az egyetemisták sokszor igencsak bizonytalan lakhatása.
A járványhelyzet hatására hatalmas lendületet kapott a digitális dokumentumkezelés
Hat megyében nincs közfinanszírozott fogorvosi ügyelet, az ok pénzhiány.
Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnökének meglátása szerint ha Magyarország washingtoni nagykövete ugyanezt tenné Amerikában, "nagyon gyorsan útilaput kötnének a talpára".