Az Északi-sark körüli tengerek felszínén lebegő jégmezők összeterülete 6 millió négyzetkilométerre zsugorodott, 16 százalékkal kisebbre a 2013-tól 2019-ig terjedő évek júliusi átlagánál – közölte a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI).
Egy 17 éves floridai tinédzsert és két fiatal férfit tartóztattak le az amerikai hatóságok a Twitter elleni júliusi hackertámadás elkövetésének gyanújával, amelynek során feltörték ismert személyiségek fiókját, s a kárvallottak között volt Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje, Barack Obama volt elnök és Bill Gates, a Microsoft alapítója.
Szakértői csoportot állít fel a szlovák egészségügyi minisztérium, hogy megtervezze a koronavírus elleni védőoltás beszerzését, a vakcináért előreláthatólag nem kell majd fizetni, de még nem tudni, hogy azt az egészségügyi járulékokból, az állami költségvetésből vagy euróalapokból térítik majd – írta a Paraméter.
Hatályba lép augusztus 1-jén az Európai Unió (EU) és Vietnam közötti kereskedelmi megállapodás, miszerint a Vietnamba irányuló uniós export után kevesebb vámot kell fizetni - ismerteti az EU hivatalos portáljához tartozó weboldal, a https://ec.europa.eu.
A RegioJet pénteken reggel elindította közvetlen vasúti járatait a Prága-Brünn-Bécs-Budapest útirányon, a járatokra már elővételben több ezer jegyet értékesítettek - közölte a cseh magántulajdonú vasúttársaság az MTI-vel.
A moniesti ügyészség szerint a "kifele a magyarokkal az országból!" csupán egy "magyarellenesnek vélt jelszó", és nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak.
Megy az okoskodás, hogy a Borkai miatt berágott a vezér, persze nem a Borkaira, hanem az Indexre.
Donald Trump újraválasztási esélyei napról napra romlanak, Trump azonban négy éve is végig esélytelennek tűnt. Miben különbözik a mostani helyzet 2016-tól? Kit támogat a csendes többség a járványtól és gazdasági válságtól sújtott, a faji diszkrimináció elleni tömegtüntetésektől hangos Egyesült Államokban?
Nem kicsit tolhatták túl az ellenőrök egy menetrend szerint közlekedő, utasokkal teli autóbusz ellenőrzését.