Az MSZP kórházi ágyak kiürítésével kapcsolatos videójában mentőtisztként megszólalt egy nő, akiről később kiderült, hogy nem hogy nem szerepel az egészségügyi nyilvántartásban, az a mentőszolgálat pedig, ahol állítása szerint dolgozik, elhatárolódott tőle.
Varga Mihály pénzügyminiszter expozéjával megkezdődött szerdán az 2021-es költségvetés tárgyalása az Országgyűlésben. A tárcavezető a 2021-es büdzsét a gazdaságvédelem költségvetésének nevezte. Az Állami Számvevőszék elnöke úgy értékelt, hogy iránytű lehet a 2021-es büdzsé a gazdaság újraindításához, a Költségvetési Tanács vezetője pedig arról beszélt, hogy a büdzsé tükrözi a szükséges erőfeszítéseket.
Nagy sikerrel zárult a K&H Bank alapítványainak azon programja, melynek keretében a lakossági és kkv ügyfelek minden online bankkártyás fizetése és átutalása után május 1. és 31. között 10 forintonként gyűjtöttek adományt a járványkórházak számára.
Idén is megrendezi kisiskolásoknak szóló rajzpályázatát az Auchan.
Az idén negyedik éve megrendezett EIT Health InnoStars Awards díj célja, hogy segítse azokat az egészségügyi megoldásokat fejlesztő start-upokat, amelyek Európa mérsékelt innovációs potenciállal rendelkező régióiból származnak.
Hogy is kezdődött?
A nyílt levelet változtatás nélkül közöljük.
Ezek a világ legizgalmasabb téglaházai 2020-ban
Az amerikai hadsereg katonai támaszpontok átnevezésére készül - erősítette meg a sajtóértesüléseket Sunset Belinsky, a hadsereg szóvivője kedden. Közben a déli Alabamában elkezdték letakarni a konföderációs szobrokat.
Megkezdődött egy közel egy kilométeres gát építése a Nyergesújfalu és Tát közötti nyílt ártéri Duna-szakaszon, a létesítmény megteremti a Nyergesújfalu-Dunaalmás öblözet és az ipari park árvízvédelmi biztonságát - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel.