Az amerikai gazdasági helyzet romlásának is betudható, hogy jelentős tiltakozáshullám vonul végig az országon – magyarázta Feledy Botond külpolitikai elemző, aki szerint a mostani események kihatással lehetnek az év végi elnökválasztás eredményére is. - írja az Infostart
A Fehér Ház nem kívánja kommentálni az esetleges amerikai csapatcsökkentést Németországban - jelentette ki Kayleigh McEnany, az amerikai elnöki hivatal szóvivője a hétfőn tartott sajtóértekezletén.
Azután sem árulja el, hol dolgozik az MSZP hétvégi videójában mentősként bemutatott nő, hogy az Országos Mentőszolgálat közölte, sem náluk sem a magyar egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában nem szerepel a neve.
Ötvenöt éve nem volt a tó vízszintje olyan alacsony, mint most.
2020 júniusától vezérigazgatóként folytatja Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatának irányítását Dr. Rázsóné Szórády Csilla. Az igazgatóság döntését az elmúlt tizenötév töretlen fejlődése és a gazdasági környezet okozta kihívások hatékony kezelése indokolták. A társaság tavaly több mint 68 milliárd forint árbevételt ért el, és a kedvezőtlen piaci helyzet ellenére az első negyedévben növelni tudta forgalmát.
Autóval ütközött, majd felborult egy balesethez tartó mentőautó az 5-ös főúton Lajosmizsénél hétfő délután; két embert kórházba szállítottak - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Rekordot döntött tavaly a rendőrök ellen indított eljárások száma Franciaországban, amelyeknek több mint fele aránytalan erőszak miatti vádakat érintett - közölte hétfőn a rendőrség felügyeleti szerve (IGPN).
Együttműködési megállapodást kötött a közlekedésbiztonság növelése és az állami tulajdonú vállalatok szinergiáinak minél nagyobb arányú kihasználása érdekében a Hungaroring Sport Zrt., az ott működő Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Akiket eddig képesítés nélküli dolgozónak és képzetlen munkaerőnek soroltunk be és neveztünk, azokról a globális vészhelyzetben hirtelen kiderült, hogy a legfontosabbak a modern élethez – a kamionsofőrök, az árufeltöltők, a pénztárosok, az Amazon raktári munkásai szó szerint pótolhatatlanoknak bizonyultak.
Ungár Péter szerint Kásler Miklósnak egy rövid mondatába sikerült három hazugságot belesűrítenie