h i r d e t é s

Szlovákiában az állam mentőövet dob a bérlőknek

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Szlovákiában az állam mentőövet dob a bérlőknek

2020. június 09. - 19:39

Az állam besegít a bérleti díjak megtérítéséhez a koronavírus-járvány miatt bezárt vállalkozásoknak – az ezzel kapcsolatos jogszabályt kedden a parlament is elfogadta. A támogatást 70–100 ezer bérlő veheti igénybe.

A támogatás azoknak a vállalkozóknak jár, akiknek a koronavírus-járvány miatti megszorítások nem tették lehetővé, hogy nyitva tartsanak - Fotó: TASR / ujszo.com

A bérlőknek nyújtott állami támogatást a gazdasági tárca által folyósított dotációkról szóló jogszabály teszi lehetővé, amelyet kedden a parlament gyorsított eljárásban, nagy többséggel fogadott el, a jelen levő 133 képviselőből 129 szavazott igennel.

"A jogszabályt még alá kell írnia a köztársasági elnöknek, és meg kell jelennie a Törvénytárban. A támogatási sémát a jövő hét folyamán fogadhatják el, és ekkor érkezhet meg az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos döntése is. A támogatást igénylők így valamikor a nyár folyamán juthatnak hozzá a pénzhez"

– nyilatkozta Jana Kiššová, a gazdasági miniszter tanácsadója. Az előzetes becslések szerint az államnak nagyjából 200 millió eurójába kerül majd a bérlők kisegítése, ez az összeg azonban nem fix, vagyis még változhat. Kiššová szerint a támogatásokat részben a csekély összegű (de minimis) séma alapján fizetik majd, ahol a felső határ 200 ezer euró egy-egy igénylőre, részben pedig a „Covid” séma alapján, ahol a felső határ 800 ezer euró.

„A támogatás iránti kérvényt a bérbeadó nyújtja majd be a bérlő nevében” – nyilatkozta Richard Sulík gazdasági miniszter. A támogatás azoknak a vállalkozóknak jár, akiknek a koronavírus-járvány miatti megszorítások nem tették lehetővé, hogy nyitva tartsanak. Egy módosító javaslatnak köszönhetően azonban a támogatás nem csupán a vállalkozóknak, hanem olyan jogi személyeknek is jár, amelyek nem vállalkozók, vagyis például olyan nonprofit szervezetek, polgári társulások, amelyek színháztermet, mozit, éttermet működtetnek.

"Az állami támogatás összege a bérlő és a bérbeadó közötti egyezségtől függ, az állam ugyanis ugyanakkora arányban járul majd hozzá a bérlők által fizetett bérleti díjakhoz, mint amennyit a bérbeadók elengednek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha a bérbeadó a bérlő által fizetett díj 50 százalékát elengedi, a fennmaradó 50 százalékot az állam állja, vagyis a bérlőnek nem kell fizetnie egy centet sem."

A támogatás így nem haladhatja meg a bérleti díj 50 százalékát. Ha bérbeadó úgy dönt, hogy például csak a díj 20 százalékát engedi el, akkor az állam is csak 20 százalékkal száll be, vagyis a bérlőnek a díj 60 százalékát ki kell fizetnie. Ha pedig a bérbeadó ragaszkodik az eredeti díj teljes összegű kifizetéséhez, ezt teljes egészében a bérlőnek kell kifizetnie. A bérbeadók ezt azonban nem követelhetik tőlük azonnal, a díjat négy évre szétosztott részletekben fizethetik be. A négyéves részletfizetési időszak ideje alatt a bérbeadók ráadásul egyoldalúan nem növelhetik a bérleti díjat. Ez azonban nem vonatkozik azokra az esetekre, amelyekben a bérbeadónak ezt a jogát a február 1-je előtt megkötött bérleti szerződés tartalmazza.

"Tekintettel az idő rövidségére, a kérvényeket csak elektronikus úton lehet majd benyújtani a gazdasági tárca portálján közzétett elektronikus űrlapon keresztül. A gazdasági tárca pedig köteles lesz elektronikus úton értesíteni a kérvényezőket, hogy elfogadta-e a beadványukat"

– nyilatkozta Kiššová, aki szerint a támogatások kifizetésére több fázisban kerülhet sor. Sulík szerint a leghatékonyabb megoldás az lenne, ha az „egy nap, egy megye” elvet követnék, hogy az érintettek a lehető leggyorsabban hozzájussanak a támogatáshoz. „A pénzosztást a legszegényebb megyéknél kellene elkezdeni” – tette hozzá Sulík. Kiššová szerint az előzetes becslések alapján azzal számolnak, hogy a támogatást nagyjából 70–100 ezren igénylik majd. Az állami támogatással kapcsolatos részleteket a gazdasági tárca honlapján (www.mhsr.sk) teszik közzé. (ujszo.com)