Reagált a Magyar Labdarúgó-szövetség a Népszava kérdéseire, amelyekkel azután fordultak a szervezethez, hogy kiderült, a belarusz labdarúgó-válogatott a két soron következő Európa-bajnoki selejtező-mérkőzését az újpesti Szusza Ferenc Stadionban játszhatja.
Egyik kezével adott, a másikkal elvett az MNB.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen Gálvölgyi János rosszulléte ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a rendőrség.
Az Egyesült Államoknak csődöt kell jelentenie, ha a következő hetekben nem sikerül megállapodni az adósságplafon megemeléséről – mondta pénteken Janet Yellen pénzügyminiszter a Bloomberg TV adásában.
Tízből heten bizonyos élelmiszereket hagynak el vagy csökkentenek, valamint olcsóbb élelmiszer-alapanyagokat használnak a spórolás érdekében. Az OTP felmérése szerint a lakosság 76 százalékának jelentősen nőttek a költségei.
Május 24. és június 8. között tartanak majd a korlátozások.
Ezért a háború összhangban áll az ENSZ alapokmányával.
Pénzbehajtásra jó, egyébként az ügyvéd indokolatlannak tartja.
Meddig tűri még ezt a magyar cigányság?
Gyengébb a magyar újlakáspiac, mint a román és a lengyel - elemzés
Egeresi Zoltán Törökország-kutatót, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársát kérdeztük "a mérleg nyelve" visszalépésének hatásairól, illetve arról, hogy áll a verseny Recep Tayyip Erdogan jelenlegi államfő és Kemal Kılıçdaroğlu hatpárti ellenzéki kihívója között.