Böjte Csaba bizonyára nem látta ezt a videót.
Az alábbiakban egy önkéntes nevelő egyhetes döbbenetes tapasztalatai olvashatók. Változtatás nélkül adjuk közre Cseke Judit feljegyzéseit, amelyek alapján úgy gondoljuk, itt az ideje a Böjte-rezervátumok bezárásának, a gyermekek megmentésének és biztonságba helyezésének.
Péntekig tart a mozgalmas, csapadékos időjárás.
Az iskolában, ahová 6 évig jártam diákként, majd 6 év kő kemény egyetemi év után visszamentem tanítani biológia-kémia szakos tanárként. Úgy tűnt, nagyon „bejött az élet”, így terveztem nagyjából 14-15 éves korom óta, most 28 vagyok. Az életem fele, eddigi életem legnagyobb célja.
Kormánypárti képviselők szerint tévhiteket és méltatlan támadásokat fogalmazott meg Magyarországgal és a magyar kormánnyal szemben az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának delegációja, amely kedden folytatott tárgyalást az országgyűlési bizottságok képviselőivel.
Schadl György letartóztatásban marad az első fokú ítélet meghozataláig. Kedden megkezdődött a bizonyítási eljárás, meghallgatják Schadlt is. Völner Pál el sem ment a tárgyalásra.
Magyar siker a Mount Everesten