h i r d e t é s

Lemond pártelnöki pozíciójáról Aleksandar Vučić szerb államfő

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lemond pártelnöki pozíciójáról Aleksandar Vučić szerb államfő

2023. május 17. - 09:11

Napokon belül hivatalosan is bejelenti.

Aleksandar Vučić - Forrás: Kisbenedek Attila/AFP

Napokon belül lemond pártelnöki pozíciójáról Aleksandar Vučić szerb államfő – írja a Novinite híradása alapján a 444.

Vučić egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hamarosan lemond a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöki pozíciójáról. A hivatalos bejelentést várhatóan az SNS május 26-i kongresszusán fogja megtenni.

„Néhány nap múlva már nem leszek egy politikai párt elnöke. [A politikai ellenfeleim] azt hazudták, hogy ez soha nem fog megtörténni. Mindent meg fogok magyarázni a kongresszuson” – mondta Vučić az újságíróknak.

A Smederevóban tartott sajtótájékoztatón azt sem zárta ki, hogy új parlamenti választásokat írjanak ki. Ha valóban kiírják a választásokat, a szerbek négy éven belül harmadszor mehetnek szavazni.

Azt viszont megerősítette, hogy az ellenzék követelései ellenére nem áll szándékában meneszteni a belügyminisztert.

Május elején egymás után két tömegmészárlás is történt Szerbiában. A szocialista Branko Ružić oktatási miniszter négy nappal az iskolai lövöldözés után lemondott, a kormány pedig amnesztiát hirdetett, június 8-ig a lakosság következmények nélkül szolgáltathatja be az államnak az illegálisan tartott fegyvereket. Egy hét alatt 13 ezer lőfegyvert adtak le.

Vučić-ot a tragédiák után sokan vádolták azzal, hogy átpolitizálja az eseményeket, és a saját politikai érdekei szerint használja fel azokat.

Lemondása a pártelnökségről inkább szimbolikusnak tekinthető, a 2012 óta hatalmon levő Vučić politikai pozícióját nem igazán befolyásolja. (Telex)