Niedermüller Péter, a párt alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón a 24.hu cikkére reagált, amely szerint az Európai Bizottság az uniós támogatások egy részének megvonását javasolja, ami körülbelül 100-150 milliárd forintos büntetést jelenthet Magyarország számára.
Ha kihagyom a reggelit, lefogyok; elég, ha bekapok pár falat péksütit a metróban; az italok nem számítanak a napi kalória-bevitelbe... Sorolhatnánk a reggelizés körüli tévhiteket, amik oda vezetnek, hogy tízből három magyar teljesen kihagyja az egyik legfontosabb főétkezést.
A héten kezdődik a Stop Soros-törvény vitája a parlamentben, a Guardian össze is foglalta a témát és helyszíni riportot közölt a déli határ mellől, a cikkben pedig megszólal Márki-Zay Péter. - írja a varosikurir.hu.
A belügyminiszter lányainak többségi tulajdonában van az a cég, amely megvásárolta a színművész budai házát. A kft.-ben egy ciprusi hátterű cég a kisebbségi tulajdonos, Pintér felesége pedig az ügyvezető. - írja a varosikurir.hu.
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat öt ember ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség - közölte a vádhatóság az MTI-vel hétfőn.
Jelentős mérföldkövet jegyzett a globális édesség- és kisállateledel-gyártó Mars vállalat, amikor tavaly szeptemberben bejelentette “Fenntarthatóság egy generáció alatt” elnevezésű tervét.
A 24.hu írta meg, hogy a Media Services Company Magyarország Kft. (MSC), ami egy 2015-ös tender óta az MTVA tévécsatornáinak reklámidejét értékesítette, a 2017-es pénzügyi eredménye alapján összesen 545 millió forint osztalékot fizet ki a cég tavalyi 294 milliós adózás utáni eredményéből és az előző évi 250 milliós eredménytartalékba helyezett adózott eredményből. - írja a 444.hu.
A Duna Aszfalt 19 millió forinttal segíti a Kárpátaljai Szövetség hadiárváknak és művészeti iskolás gyerekeknek 12. alkalommal szervezett rehabilitációs és alkotótáborát. A 250 résztvevő ellátását fedező támogatást jelképező csekket pénteken adták át Balatonföldváron, a tábor helyszínén.
A Színészkirály a mai napig nagy hatással van a színházi világra, és nem csak versmondóként vagy Huszárik csodás képi világú filmjében Krúdy Szindbádjaként marad örökre emlékezetes. Június 4-én, halálának évfordulóján emlékezünk a színész életútjának végére.
A tanulók alapvető jogait és a jogbiztonság elemi követelményeit sértette, hogy jelentős késedelemmel léptették életbe a 2017-es szakmai érettségi kötelező vizsgatárgyának követelményeit - állapította meg Székely László ombudsman.