A nürnbergi per aktáiban található, Gerhard Frank feljegyzéseiben olvasható: 13 ezer emberre volt szükség a bori munkatábor zavartalan működtetéséhez, de a jelzett időszakban csak 3000 kényszermunkás állt az Organisation Todt rendelkezésére. – Albert Speer, az Organisation Todt főrészvényese a szerbeket és a bolgárokat már megbízhatatlannak tartotta, a jugoszláviai zsidók majdnem egészét már az előző évben elpusztították, így a fegyverkezésért is felelős főnáci arra a következtetésre jutott, hogy a magyar munkaszolgálatosokkal lehetne pótolni a hiányzó munkaerőt.
A terv megvalósítása érdekében a bori német főparancsnok kapcsolatba lépett a Birodalom budapesti nagykövetével, Dietrich von Jagow SS-Obergruppenführerrel, aki közölte vele, hogy számára nem okoz különösebb gondot a deportálások elrendeléséhez megnyerni a befolyásos emberek – elsősorban a Magyar Királyi Honvédség – támogatását, hiszen a diplomáciai testület előtt ismert volt a nácibarát katonatisztek névsora.

A tervet ellenző Nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter 1943. június 8-án lemondott tisztségéről, utódja, Csatay Lajos vezérezredes, az új honvédelmi miniszter – Kállay Miklós miniszterelnök, Bornemissza Géza iparügyi miniszter, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó, Szombathelyi Ferenc vezérezredes (VK-főnök) és Ruszkiczay-Rüdiger honvédelmi miniszterhelyettes támogató hozzájárulásaival – első szállítmányként megadta az engedélyt 6000 magyarországi és észak-erdélyi munkaszolgálatos kiküldéséhez, magyar katonai irányítás alatt…

A munkaszolgálatosok által elvégzett tevékenységért – így rögzítette a Harmadik Birodalommal kötött 11470. eln. KMOF-1943. számú honvédelmi minisztériumi rendelet – Magyarország cserébe 100 tonna ércet kap, olyan minőségben, hogy annak legalább harminc százaléka a magyar öntödékben is felhasználható rezet tartalmazzon. – A Magyar Királyi Csendőrség közreműködésével Szeged, Páhi, Tasnád, Szentkirályszabadja, Székesfehérvár és Zombor-Bükkszállás térségében állították fel azokat a központokat, ahová Magyarország illetve Észak-Erdély minden körzetéből behívóparanccsal rendelték a munkaszolgálatosokat (így a Glatter-Radnóczi-Radnóti neveket használó katolizált költőt is).

Magyar Királyi Honvédség 1943/1944

A zsidók sárga csillagot, a keresztény hitre tért izraeliták, a Jehova Tanúi felekezethez tartozók, valamint a politikai szempontból megbízhatatlan személyek fehér karszalagot kaptak a formaruházatra – így indult el a menet Bor irányába.
Az alakulatok többségét Prahovóig a magyar, onnan a német fél fizette. Az öt nagy és tíz kisebb táborban raboskodott Radnóti mellett, egy egész sor ismert személyiség: Lukács László, Kardos G. György, Keszi Imre, Lehel György, Tardos Béla, Szalai Sándor, Keleti László, Nóti Károly, valamint Zoltán László és Rubányi Pál, az orvostudományok kiváló művelői.

A Berlin, München, Bregenz, Graz, Heidenau, Innsbruck, Voralberg, Wien, Dresden és a Westfalen elnevezésű táborok élén magyar parancsnokok álltak – közöttük is Balogh András alezredes, aki különleges kegyetlenségéről volt ismert alárendeltjei körében, őt később, az elnézőbb magatartása miatt, Marányi Ede (eredeti nevén: Matkovcsik Ede) alezredes váltott fel a főparancsnoki beosztásban. A keretlegények között mindössze hárman voltak hivatásos katonák, a többiek karpaszományos tisztekből, polgári foglalkozásukat tekintve tanítókból, hivatalnokokból, vasutasokból és rendőrökből verbuválódott.

A fentieket követő nagyobb létszámú munkaszolgálatos alakulat Magyarország német megszállása után, 1944. március 30-án került Borba: a Honvédelmi Minisztérium, Borsányi Julián alezredes (a háború utáni nyilas emigráció, a Szabad Európa Rádió híres „Bell ezredese” és a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata munkatársa) útján, újabb 6000 munkaszolgálatost ajánlott fel a németeknek. Március 19-ét követően, de még Szálasi Ferenc hatalomátvételét megelőzően, 14 sárga csillagos és fehér karszalagos századot szállítottak az Organisation Todt rendelkezésére – de a Borsányi aláírásával megkötött üzlet ellentételezéséül a német parancsnokság már csupán csak ipari termékekkel(rézérccel), fizetett az emberkereskedőknek.

A magyar főparancsnokság teljes mértékben szabad kezet adott a keretlegénységnek a fegyelmezésben – így a munkaszolgálatosokkal történt kegyetlen bánásmód általánossá vált a magyar irányítású táborokban. Nemcsak kínozták, hanem meg is lopták az alárendeltségükhöz tartozott rabszolgákat. Hogy mindehhez a törvényesség látszatát keltsék, úgynevezett hadbíróságokat állítottak fel a táborok területén – az ilyen ad hoc „bíróságok” egy-egy esetben mert a munkaszolgálatos „katona”, úgymond, nem rázta ki a pokrócát, vagy nem mosta el csajkáját) 50-60 embert kötöttek ki, botoztak meg, a szökés kísérletét is halállal büntették ezeken a helyeken.

Úgy vélem,- tekintsük csak meg a korabeli dokumentum-fotót - hogy a magyarságban genetikailag benne van(?) az, amit az illusztráción látnak: már hónapok teltek el a német megszállás óta, 1944 áprilisában már elkészült a hírhedt Jaross-lista, és májusban - miközben százezrével hurcolták el a zsidókat hazánkból/hazájukból, - hogy Magyarország kormányzója kedélyesen cseveg a náci tisztekkel..., továbbra is szövetségesének tekintve őket.

©Kollár Erzsébet 2018.
Szemenyei-Kiss Tamás iratai, jegyzetei alapján
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár