h i r d e t é s

Igazi kirándulóidővel ér véget a hét

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Igazi kirándulóidővel ér véget a hét

2015. március 08. - 07:48
0 komment

Ma is az ország nagy részén szikrázóan napos, derült idő várható, az északi határnál és délen lehet több-kevesebb felhő az égen.

A következő hét elején is folytatódik a napos, száraz tavasz, egyre enyhébb lesz az idő – szerdán akár már 15 fokot is mérhetünk!

Ma délelőtt eleinte északon, illetve a déli határ közelében többfelé lehetnek ködfoltok, valamint alacsony szintű ködfelhőzet, majd ezek fokozatosan feloszlanak, zsugorodnak. Az ország nagy részén azonban derült, napos idő várható, északnyugaton növekedhet meg a fátyolfelhőzet. Csapadék sehol sem valószínű. Délután az északi határvidéken eleinte megnövekszik, majd csökken a fátyolfelhőzet, emellett délen és délnyugaton gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. Másutt derült, szikrázóan napos idő várható. Csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a jellemzően keleti, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 11 fok között valószínű.

Az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásairól részletesen itt olvashat.

Hétfőn a hajnalra képződött pára- és ködfoltok délelőtt mindenhol feloszlanak. Eleinte délnyugaton, majd a Dunántúl nagy részén több-kevesebb felhő lesz az égen, a középső és keleti tájakon viszont többnyire derült, napos idő várható. Csapadék nem valószínű. Mérsékelt, északnyugaton és délnyugaton időnként élénk lesz a déli, délkeleti szél. 9, 13 fokra számíthatunk.

Kedden északkeleten felől kissé megnövekszik a fátyolfelhőzet, de mindenhol túlnyomóan napos, délnyugaton egész nap derült időre számíthatunk. Csapadék nem lesz. Többnyire gyenge marad a légmozgás. A hőmérséklet csúcsértéke 10, 14 fok között alakul.

Szerdán eleinte az ország délkeleti felén lesz több felhő az égen, majd északnyugat felől átmenetileg megnövekszik, kora délutántól pedig már gyorsan csökken a felhőzet, délután az északi és nyugati tájakon már többnyire derült, napos idő várható. Csak néhol fordulhat elő kisebb eső, futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11, 15 fok között alakul.

Csütörtökön az ország nagy részén erősen felhős idő várható, csak északnyugaton lehet kevesebb felhő az égen. Szórványosan lehet kisebb eső, gyenge zápor. Megerősödik, nyugaton és északeleten többfelé viharossá fokozódik az északias szél. 7, 12 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Pénteken változóan, keleten erősen felhős lesz az ég, szórványosan lehet kisebb eső, futó zápor. Megerősödik, nyugaton és északeleten többfelé viharossá fokozódik az északias szél. Kora délután 8, 12 fok várható.

 

idojaras.hu