A diagnózis nyomán a támogatások elapadásán túl az eddig kapott pénzek visszafizettetésének lehetősége is felrémlik.

Az EU Magyarország uniós csatlakozása óta százmilliárdokat adott arra, hogy az ivóvíz minősége minden magyarországi településen megfeleljen az uniós normáknak. Bár a pénzt elköltöttük – a számvevőszék vizsgálata szerint kétharmadrészt túlárazott projektekben –, a vízminőségi kifogások továbbra is fennállnak.

Mint a jelentésből kiderül, a 365 vízellátási körzetből 66 esetében az ivóvíz nem felel meg az EU vízminőségi irányelvének, ami miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.

(A jelentés a három legrosszabb helyzetű tagállammal, azaz Magyarországgal, Romániával és Bulgáriával foglalkozik, közülük azonban hazánk az egyetlen, amellyel szemben két kötelezettségszegési eljárás indult vízminőség-ügyben).

Súlyos megállapítás az is, hogy az uniós minimumszint eléréséhez további 277 millió euró (83 milliárd forint) beruházásra lenne szükség, aminek nem látszik a forrása: az EU nem kívánja másodszor is kifizetni a számlát.

A magyar ivóvízellátásbán a vízszennyezők (arzén, nitrit, alifás szénhidrogének stb.) magas szintjén túl más rendellenességeket is azonosítottak a számvevők.

Észlelték például, hogy rendkívül magas, átlagosan 25 százalékos a vízveszteség aránya az ivóvízhálózatokban, és az elvégzett beruházások ellenére a 2005-ös szinthez képest még nőtt is. Az úgynevezett kis vízellátási területek 60 százalékában nem ellenőrzik megfelelően a vízminőséget, ami veszélyezteti a biztonságos ivóvízellátást.

Szóvá tették azt is, hogy a vízdíjak átlagosan 15 százalékkal alacsonyabbak annál a szintnél, ami az uniós pályázatban szerepelt.

Ez arra utal, hogy nem feltétlenül fog megvalósulni a költségmegtérülés:

előfordulhat, hogy nem végzik el megfelelően a karbantartást, vagy hosszú távon nem lesz elég tartalék elkülönítve a berendezések cseréjére, azaz nem lesz biztosítva a vízügyi infrastruktúrák fenntarthatósága 

- fogalmaz a jelentés.

Az anyag ezzel voltaképpen a rezsicsökkentést kifogásolja, amely egyrészt politikai okokból a megtérülést biztosító szint alá vitte a vízdíjakat, másrészt lehetetlenné teszi a vízhálózat műszaki állapotának fenntartását, jelentős virtuális vagy tényleges adósságot képezve a vízszolgáltatóknál.

A jelentésben egy ajánlás is szerepel, főleg Magyarországnak címezve:

„A tagállamok gondoskodjanak róla, hogy a vízdíjak biztosítsák a vízügyi infrastruktúra fenntarthatóságát, beleértve annak karbantartását és megújítását is”.

A számvevők azt is leszögezik hogy az uniós pénzcsapon túl „nemzeti forrásból is kellő mennyiségű köz- és magánforrásnak kell rendelkezésre állnia ahhoz, hogy hosszú távon biztosítsa a megfelelő szintű beruházást és lehetővé tegye az uniós források felhasználásával kiépített infrastruktúrák fenntartását”

- miközben Magyarországon a rezsivágás és az erőszakos államosítások miatt egyáltalán nem érkezik magántőke erre a területre, ami azt jelenti, hogy az elmaradt beruházásokat is közpénzből kell majd pótolni.

Drágább, de nem jobb

A vízminőség-javításra szánt uniós támogatások eredménytelen és pazarló felhasználása, illetve a vízminőségi normák betartásának indokolatlan késedelme miatt miatt Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője a napokban az Unió csalás elleni ügynökségéhez, az OLAF-hoz fordult.

Mint Jávor beadványából kiderül, Magyarország az uniós milliárdok fejében műszaki beavatkozást ígért azokon a településeken, ahol a bór, fluorid és a nitrit határértéke magasabb a megengedettnél, vállalta továbbá az ammónium, valamint a 10 μg/l-nél magasabb arzén értékek határértékre történő csökkentését is.

-A KEOP-finanszírozású vízminőség-javítási program keretében megyei vízminőségjavító projektek indultak (megyénként több milliárdos ráfordítással), ám az ivóvíz minősége érdemben nem javult:

bár a többszörösen meghosszabbított utolsó határidő 2014-ben lejárt, és a módosított határidejű programok 2015-ben lezárultak, ma is százezres nagyságrendű magyar polgár kénytelen egészségtelen, magas károsanyag-tartalmú, bűzös és zavaros ivóvizet fogyasztani, vagy az alternatívák (lajtoskocsi, konténeres víz, zacskós víz stb.) valamelyikére hagyatkozni.

2016-os adatok szerint a vízminőség Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar Jász-Nagykun és Csongrád megyében a legrosszabb, ahol megyénként legalább tucatnyi települést érint a probléma.

Pest megyében, Budapest közvetlen szomszédságában is van féltucatnyi olyan település, ahol a vízminőségi mutatók nem felelnek meg az uniós elvárásoknak. Mindez annak ellenére van így, hogy a programra szánt uniós forrásokat maradéktalanul elköltötték, sőt állami kiegészítő forrásokból is gazdálkodhattak.

Az elvégzett beruházások közös jellemzője, hogy a tervezettnél drágábban és kisebb hatósugárral valósultak meg.

Csongrádban például a Makó és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás 2012-ben kapott 3,7 milliárd forint uniós támogatást a 2015. decemberben lezárult projektre (amelynek keretében 17 településen 43 ezer ember egészséges ivóvízzel történő ellátását kellett volna megoldani), de az érintettek ma is ugyanazt a rossz minőségű, kénes szagú, sárgás színezetű, magas baktériumtartalmú vizet kénytelenek fogyasztani, mint korábban.

Csongrádban – ahol a kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező, a kormánypárthoz közeli oligarchák legszűkebb köréhez kapcsolódó A-Híd Zrt. és Keviép Építőipari és Kereskedelmi Kft. konzorciuma volt a kivitelező – a teljes vezetékhálózat kicserélése helyett végül csak a fővezetékek cseréjét végezték el, és a tapasztalatok szerint az ígért ivóvíztisztítást sem sikerült megoldani.

Hasonlóan rossz a helyzet Hajdú-Bihar megyében is, ahol idén januárban rendelt el – lakossági nyomásra – rendkívüli ellenőrzést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, miután nyilvánvalóvá vált, hogy hiába költöttek kétmilliárd forintot EU-támogatásból az ivóvíz minőségének javítására 12 településen,

a 2015-ben lezárult beruházás dacára a csapvíz ihatatlan, továbbra is konténerből biztosítják az ivóvízellátást. Hajdú-Biharban elsősorban arzén-, illetve bórszennyezés miatt nem iható a vezetékes víz, összesen 55 719 ember nem jut emiatt tiszta ivóvízhez.

A fenti anomáliákat tetézi, hogy az elvégzett beruházások nyomán az vízminőség-javítási programba bevont településeken 200-300 százalékkal drágult a vezetékes víz- és szennyvíz-szolgáltatás, miközben a minőség nem javult” - írja beadványában az EP-képviselő, aki szerint a mostani vizsgálat tapasztalatai nyomán az eddigi támogatások visszafizettetésének veszélye is fennáll.

„Mindent ki lehet magyarázni”

Lehet következtetni a számvevőszéki jelentésből arra, hogy ellopták a pénzt, de ebben a magyar hatóságoknak kellene eljárni. Ha pedig ez fideszes települési kört érintő dolog, akkor nem nagyon vannak illúzióim – mondja Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, agrárszakpolitikus.

- Hol a legrosszabb az ivóvíz minősége?

- Ott, ahol nincs karszt. A Dunántúlon nincs ilyen probléma és nem is lesz, ott a vasasodással van baj, ami egészségre nem káros, csak a gépekre.

- Mi lehet az oka, hogy tömegesen bizonyulnak sikertelennek a vízminőségvédelmi beruházások?

- Vagy nincsen megfelelő technológia, vagy még annál is drágábba kerülnének, mint amennyit kalkuláltak. Az is egy lehetőség persze, hogy nem arra fordították a pénzt, amire valóban kellett volna.

- Felelősségre lehet-e vonni az elhibázott beruházások megrendelőit illetve kivitelezőit?

- Én még ilyet nem láttam, mindent ki lehet magyarázni. Lehet következtetni a számvevőszéki jelentésből arra, hogy ellopták a pénzt, de ebben a magyar hatóságoknak kellene eljárni. Ha pedig ez fideszes települési kört érintő dolog, akkor nem nagyon vannak illúzióim.

Egy dolog lehet, hogy vissza kell fizetni a pénzt, tehát helyt kell állni az országnak, ha nem megfelelő volt a forrás felhasználása. Az viszont tény, hogy nagyon nehéz bizonyos helyzetekben megoldást találni. - Z.Á.

Émelyegnek az ivóvíztől a hortobágyiak

- Issza a fene... Büdös, mint a veszedelem.

Ide kéne ráncigálni azokat, akik a környékben kétmilliárdért „korszerűsítették” a vezetékes ivóvízhálózatot, szépen a csap alá fektetni őket, aztán igyák, amíg csak bírják - mondja feldúltan egy rövidnadrágos férfi Hortobágyon, az ezerötszáz lelkes hajdúsági falu központjában. Mellettünk egy termetes kék konténer áll, rajta a felirat: „A víz életet ad, mi vizet adunk”. Aláírás: „Magyarország kormánya”.

A konténer épp két éve áll itt „ideiglenesen.” Nem sokkal azután került ide, hogy több százmillió forintból elkészítették a faluban az új vezetékes ivóhálózatot: kutat fúrtak, vezetéket fektettek. A csapból azonban azóta is olyan klóros víz folyik, hogy a helyiek nem bírják meginni.

Állítólag azért kell drasztikusan fertőtleníteni a vizet, mert másképp nem felelne meg a szabványnak: így ugyan nincs benne arzén, vagy más káros anyag, viszont ihatatlan.

Emiatt kapták Magyarország kormányától a kék konténert, amelyben – stílusosan a hortobágyi miliőhöz - egy itatóvályúhoz hasonló bádogteknőt alakítottak ki, efölött lehet néhány csapból vizet vételezni. De a helyiek szerint még az elvileg szűrt és tisztított víz se zamatos, inkább csak kevesebb benne a klór.

Akikkel beszélgettünk, azok többsége az úgynevezett mátai településrészbe jár át vízért, ott fúrt artézi kút van. Mások PI-vizet vesznek, nem vétlen, hogy a helyi kisboltok is feltankoltak ezekből. Van, aki szűrőt vásárolt a csapra, mások ásványvízzel főznek.

- Közben meg fizetjük a havi hétezer forintot a pocsék vízért, amiben lassan már fürdeni sem merünk.

Még zuhanyozni csak-csak, de ha teleengedjük a kádat, ázott kenyérmorzsákhoz hasonló cafatok úszkálnak az alján

– mondta egy kisgyermekes anyuka.

Bekéredzkedtünk a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium konyhájába, ahol azt tudakoltuk, hogyan tudják ilyen méltatlan körülmények között ellátni a gyerekeket.

Épp paprikás krumpli főtt virslivel, amihez nem kell túl sok víz, de a leveshez annál inkább.

- Naponta kétszáz liter vizet hozunk nagy kannákban a kék konténerből.

Ebből főzünk, ebből isznak a kitett kancsókból a gyerekek

– mondta a konyhavezető.

Kértünk két pohár vizet: egyiket a csapból, másikat az állítólag már tisztított vizet tartalmazó kannából. Előbbi valóban pocsék, ihatatlan büdös és gyomorforgató volt, azonnal ki is köptük. Utóbbi „csak” klóros – ezt se innánk évekig szívesen. Hogy meddig kell elviselni ezt az áldatlan állapotot, senki sem tudja.

Kerestük Vincze Andrásnét, a falu polgármesterét, ám ő rejtélyes módon egész nap tárgyalt, négy óra előtt néhány perccel pedig állítólag elhagyta a hivatalt. - Doros Judit

nepszava.hu