h i r d e t é s

Íme Edvin Marton bissau-guineai útlevele

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Íme Edvin Marton bissau-guineai útlevele

2014. május 09. - 18:26
0 komment

Welsz Tamásnak kiterjedt üzleti kapcsolatai voltak a magyar gazdasági és politikai elit tagjaival, de néha még a művészeket is pártolta, nekik is adott el útleveleket.

A Gépnarancs birtokába jutott adatokból az is kiderül, hogy a hatóságok feltűnően elnézőek voltak a zűrös ügyekbe keveredő "vállalkozóval".

Edvin Marton útlevele

Informátorunk szerint Welsz Tamás több párt gazdasági holdudvarát is kiszolgálta az egészen a közelmúltig jól hasznosítható afrikai útlevelekkel. A titkos pártfinanszírozásban közreműködő üzletemberek közül többen is az ügyfelei voltak. Szállított útleveleket "mezei" üzletembereknek is, akik csak saját profitjukat akarták növelni egy kis "okossággal" – számos cég ügyvezetője rendelkezett bissau-guineai útlevéllel és nyitott így céges bankszámlát Budapesten. Hozzájuk képest Edvin Marton, a híres zenész csak másodrendű szereplője a történetnek, őt csak azért emeltük ki, mert az ő útlevelének képét megszereztük és meg is tudjuk mutatni.

Edvin Marton útlevele egyébként nem először lett téma a magyar sajtóban, 2008-ban már megírták róla, hogy rendelkezik egy afrikai útiokmánnyal, de ez akkor még nem volt olyan fontos információ, mint manapság. Edvin Marton ezért akkor el tudta kenni az ügyet azzal a nyilatkozattal, hogy az állampolgárságot és az útlevelet csak jutalomként kapta a jótékonykodásáért.

Különös viszont, hogy az útlevelet az Edvin Marton névre állították ki – ez ugyanis a hegedűsnek nem a valódi, hanem a művészneve. Egy olyan azonosító iratot, amelyben a fotó igazi, a név viszont nem, vagy viccnek tekintünk, vagy érdekes dolgokra használunk…

Simon Gábornak viszont nincs bissau-guineai útlevele

A Gépnarancs informátora határozottan állítja, hogy a volt szocialista politikusnak nincs és nem is volt ilyen útlevele – bár a nevére a tudta nélkül valószínűleg készítettek egyet. Ez azért különösen fontos, mert bár Simon Gábor bizonyára sáros például a bécsi bankszámla ügyében, előzetes letartóztatását elsősorban állítólagos útlevelére hivatkozva rendelték el. Azóta kiderült, hogy az ügyészség nem tudja felmutatni az útlevelet, mert az nincs is a birtokában. Legfeljebb egy fénymásolat lehet a hatóságnál, amit bizonyára a MagNet Banknál készítettek, amikor az okmányt bemutatták a Simon Gábornak tulajdonított számla megnyitásakor. Azóta az is kiderült, hogy azt a számlát Welsz egyik társa nyitotta, Simon megbízására hivatkozva és ő tette be azt a néhány tízmillió forintot, amit most szintén a volt képviselőn kérnek számon.

Informátorunk azt feltételezi – bár erre nincs és nem is lehet bizonyítéka -, hogy Simon erről a számlanyitásról nem is tudott, mint ahogy az ehhez szükséges írat készítéséről sem. Welsz ezzel bizonyára a vele szemben nagyon is elnéző hatóságoknak akart a kedvében járni.

Welsz Tamás sorra úszta meg a látványos lebukásokat

2012-ben Welsz Tamást kihallgatták a VI. kerületi rendőrkapitányságon egy zűrös útlevél ügy miatt – aztán persze nem történt semmi. Legalábbis látszólag. Mint ahogy simán megúszta a durván 700 milliós áfacsalási ügyet is. Sőt, az egyik offshore cég lenyúlása miatt ellene kiadott nemzetközi elfogató parancs sem hatotta meg a magyar hatóságokat.

Bár természetesen erre sincs bizonyíték, informátorunk szerint mégis bizonyos, hogy a hatóságok azért voltak elnézőek Welsz svindlijeivel, mert cserében számos "szívességet" kaptak az álkonzultól. Ez lehet ugyanis szerinte az egyetlen logikus magyarázat arra, hogy a lebukások ellenére Welsz zavartalanul folytathatta tevékenységét. Érdekes ezzel kapcsolatban az az interjú, amelyet Suha György adott az Egyenes beszédben egy hónapja:

Számos cég nyitott bankszámlát bissau-guineai útlevéllel

Megszereztünk egy listát, amelyen olyan vállalkozások adatai szerepelnek, amelyeknek az ügyvezetői afrikai iratokkal nyitottak céges számlát. Egy kis ízelítő a bissau-guineai vonatkozású magyar cégekből:

1. Ebalux Kft (23186659-2-41)
Ügyvezető: Tom M. Csurgó (an: Elisabeth Csurgo), 1979-10.10. (Csurgó Tamás?)
Bissau-guineai állandó lakos
Bank: Raiffeisen Bank I. Széna tér 1.

2. S. H. A. Holding International Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Horthy Andrea (an: Elmont Erzsébet) vezérigazgató (vezető tisztségviselő)
Külföldi cím: GW 2117 Bissau (Bissau Guinea) rua Valmy 12.           
Születés ideje: 1972.11.08.
Adóazonosító jel: 8386621834
Kézbesítési megbízott: Kőris József (an: Sebestyén Viola)
1118 Budapest, Ugron Gábor utca 14. I. em. 1.
A képviselet módja: önálló.
A jogviszony kezdete: 2013.12.17.
Bejegyzés kelte: 2014.01.02

3. Entervill Electronics Kft (22973698-2-13)
Ügyvezető: Petti Csaba (an: Hujber Erzsébet), Bissau-guineai állandó lakos
Bank: Erste Bank, Bp. Népfürdő u.24.

Fontos hangsúlyozni, hogy a fenti adatok nyilvános adatok, amelyeket az akár az interneten is elérhető nyilvános cégadatbázisokból gyűjtöttek össze – tehát bizonyára a hatóságok számára is elérhetők…  

Nagy bankoknál is sorra nyitottak ilyen számlákat

Nemcsak a viszonylag kis piaci szereplőnek számító MagNet Bank keveredett bele a Welsz-ügybe, bár eddig a sajtóban csak ezt a bankot emlegették. Mint az a "bissaui kötődésű" cégek listájából kiderül, nyitottak ilyen számlákat az Erste, a Raiffeisen és a K&H bankoknál is.

Nagy kérdés, hogy ezek az ügyletek miért nem szúrtak szemet az egyébként elég szőrszálhasogató bankoknak. A bankalkalmazottaknak persze nem kötelességük és nem is tudják ellenőrizni a benyújtott iratok hitelességét, arról nem is beszélve, hogy nem hamis, hanem valódi afrikai útlevelekről volt szó. Mégis, miért nem volt gyanús, hogy egy láthatóan magyar cég magyar ügyvezetője afrikai útlevéllel igazolja magát. Tegyük hozzá, hogy Magyarországra Bissau-Guineából csak vízummal lehet belépni. (A schengenni övezet országai közül csak kettő nem kér vízumot…) Ha meg láthatóan kettős állampolgárokról van szó, akkor Budapesten magyar bankban miért a külföldi irataikat használják, miért nem a magyart?

 

gepnarancs.hu

{flike}

{jcomments on}