h i r d e t é s

Ismét gyanusított Orosz Mihály Zoltán

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Ismét gyanusított Orosz Mihály Zoltán

2016. november 13. - 08:12
0 komment

A jelek szerint az érpataki modell elvei alapján irányított település melegágya a korrupciónak, a közpénzek hanyag kezelésének, hiszen az érpataki önkormányzat tevékenységével kapcsolatban majd egy tucat feljelentés történt - írja a Gépnarancs.

Forrás: balrad.vom

Lassan helyi irodát nyithatnának a nyíregyházi rendőrök, annyi ügy van az egykor szebb napokat megélt településen. Jelenleg több ügy egyesítésével, öt büntetőeljárás van folyamatban gazdasági és más bűncselekmények gyanújával. Az egyik nyomozás fejleménye, hogy közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki Oroszt, mivel a gyanú szerint különböző bírósági eljárásoknál valótlan tartalmú orvosi igazolásokkal mentette ki magát az érpataki csodadoktor.

Egyre több jel mutat arra, hogy az érpataki modell fellegvárának számító település gazdálkodása a magyarországi törvényekre fittyet hányva, Orosz kénye-kedve szerint zajlott. Csalás, hűtlen kezelés, sikkasztás, közfeladatai helyzetével való visszaélés és közokirat-hamisítás megalapozott gyanújával nyomozások folynak. Az utóbbi bűncselekmény okán Oroszt és a körzeti orvost gyanúsítottként hallgatott ki a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vagyonvédelmi alosztályának nyomozója.

A gyanú szerint Orosz valótlan tartalmú orvosi igazolásokkal mentette ki magát a bírósági tárgyalásokról.  Mint köztudott, a Jobbik által támogatott érpataki modell kiagyalója előszeretettel perlekedik mindenkivel. A település polgármestere az önkormányzat pénzén sajtó-, pót-magánvádas- és személyiség jogi perek tucatjait indítja, miközben az utóbbi időben rendre nem jelenik meg ezeken a tárgyalásokon. Ilyenkor orvosi igazolással, vagy egyéb hivatali teendőkre hivatkozva mentette ki magát. De Orosz közvádas büntető perben is közokiratnak számító orvosi igazolások benyújtásával igazolta távolmaradásának jogszerűségét. Így – az egyébként bűncselekmény hiányában felmentéssel zárult doktoros tárgyalásokról, amikor is a polgármestert szintén közokirat-hamisítással vádolta meg az ügyészség – kilenc tárgyalásról négy alkalommal orvosi igazolással mentette ki magát. A Püspökladányban lefolytatott eljárás során, 2016 januárjában, az eljáró bíró ellenőrizte az igazolás hitelességét. A közokiratot kiállító háziorvos azt nyilatkozta, hogy a vádlott „egészségi állapota nem tett lehetővé semmiféle helyváltoztatást, utazást”, amit ő „kétséget kizáróan” állapított meg. Ehhez képest a rendőrök egyetlen bejelentett címén sem találták meg a semmiféle helyváltoztatásra nem képes Oroszt.

Az eljárás egy magánszemély feljelentése alapján, még 2015 augusztusában indult. Az információ- és adatgyűjtést követően,  ez év nyarán, a nyomozóhatóság emberei az érpataki orvosi rendelőben – ahol egyébként a kémkedéssel vádolt Maxin Norbert édesapja a körzeti orvos, aki nem mellesleg Orosz jó barátja – számítógépes állományokat foglaltak le. Az így megszerzett adatokat és a bíróságokra benyújtott igazolásokat összevetve került sor a gyanúsításokra.

Mint írtuk, az ügynek jelenleg két gyanúsítottja van. Az egyik, aki valószínűsíthetően a valótlan tartalmú közokiratokat felhasználta: Orosz Mihály Zoltán Érpatak polgármestere.  Orosz – miután telefonon kérdeztük az ügyről – a gyanúsítotti kihallgatását letagadta, és oroszi modorral megfenyegetett minket. A másik gyanúsított a körzeti orvos, aki a gyanú szerint valótlan tartalmú igazolásokat hitelesítette.

A sikeres orvosi igazolási kérelem joghatása az, hogy a mulasztó fél által pótolt cselekményt olyannak kell tekinteni, mintha azt az érintett határidőben teljesítette volna, az elmulasztott tárgyalást pedig a szükséges keretben meg kell ismételni. Az új tárgyalás eredményéhez képest az elmulasztott tárgyaláson hozott határozatok hatályban tartása vagy teljes, illetve részbeni hatályon kívül helyezése tárgyában is dönteni kell.

Egy, a lefoglaláskor helyszínen lévő érpataki lakos elmondta, hogy a nyomozók négyen voltak, és mivel Makszin doktor  nem ért a számítógépek kezeléséhez, az asszisztense, Érpatak alpolgármestere, Margó segített a nyomozóknak. Az egyébként Orosz holdudvarához tartozó alpolgármester próbálta bagatellizálni a történteket. Ő egyébiránt – egy 2011-es vizsgálat szerint – hamis érettségi bizonyítvány felhasználásával szerezte meg az ápolói képesítést, ezért azt a kibocsátó intézmény 2011 nyarán visszavonta. Az alpolgármester érdeklődésünkre tagadta, hogy bármilyen vizsgálat lenne, mint azt is, hogy a szakápolói bizonyítványt visszavonták a hamis érettségi miatt.

Több mint 30 millió forintot vissza kell fizetni

Az érpataki modell elvrendszere szerint működő település 2015-2016-ban 180 millió forint munkabérre és 33 millió forint dologi kiadásra kapott vissza nem terítendő támogatást, belvíz-elvezetésre, bio- és megújuló energiafelhasználásra, valamint mezőgazdasági utak karbantartására. Ebből az összegből több mint 70 millió forint mezőgazdasági programokra jutott.

Mint emlékezetes, az Átlátszó tényfeltáró cikkében mutatott rá, hogy a mezőgazdasági termelés az Oroszhoz köthető Benefícium tulajdonában lévő ingatlanokon folyik, és az ebből származó bevétel gyakorlatilag alig észlelhető a település költségvetésében. Ugyanakkor a mezőgazdasági beruházások az Oroszhoz köthető egyesület ingatlanjain valósultak meg – közpénzből.

Az ellenőrök a 2015-2016-ra megkötött nyolc hatósági szerződés alapján, a közmunka-program pénzügyi teljesítéseit vizsgálták közel egy hónapig. Ez idő alatt 1500 átutalást, 500 házipénztári és banki kimutatást, bizonylatot ellenőriztek. A vizsgálat megdöbbentő eredményekkel zárult.

Annak ellenére, hogy a közmunka-programra folyósított költségvetési támogatásokat és a program bevételeit-kiadásait a hatósági szerződés szerint külön alszámláról kellett volna bonyolítani, Érapatak mindent a főszámlájáról intézett.  A közmunka-programnak átutalt összegekből mintegy hat és félmillió forintot szabálytalanul használtak fel. Oroszék az ellenőröknek nem tudtak naprakész – kellő részletességű – kimutatásokat bemutatni a programok pénzügyi tevékenységéről. A dologi kiadásokra kapott előleggel Orosz nem számolt el határidőre, noha a kormányhivatal felszólította erre. Az érpataki képviselő-testület úgy szavazta meg a határozatokkal kapcsolatos  fellebbezést, hogy Orosz nem nyújtott be írásos tájékoztatást a képviselőknek, noha ez kötelező lett volna.

Az, hogy Érpatak önkormányzatának könyvelésével valami nem stimmel, már egy ideje sejthető volt, hiszen a helyiek szerint a pénzügyes nem rendelkezik az állás betöltéséhez szükséges mérlegképes könyvelői végzettséggel. Így hivatalos pénzügyi mérlegeket, jelentéseket nem is írhat alá (nincs NGM regisztrációs száma), így ezeket az okmányokat a pénzügyes anyukája írja alá – akinek megvan a szükséges engedélye, de semmilyen jogviszonya sincs Érpatak önkormányzatával.

A közhiteles nyilvántartásokban valóban nem szerepel a legalább öt éve ezt a posztot betöltő és szintén Orosz bizalmasának számító érpataki pénzügyes – aki nem tagadta az általunk feltárt visszásságokat.  Állítása szerint, a közös önkormányzat miatt Bököny önkormányzatánál van mérlegképes könyvelő. Viszont információink szerint,  a bökönyi pénzügyes – a jogszabályoknak megfelelően – csak Bököny önkormányzatának könyvel. Vagyis,  Érpatak könyveléséhez értelemszerűen így semmi köze.

Összességében a felelőtlen – Magyarország törvényeit nem betartó –, a szerződésekben vállalt kötelezettségeket semmibe vevő,  az egyébként a jogszerű működésért felelős polgármester tevékenysége folytán, Érpatakon megszűnt a közmunka-program finanszírozása, mert a hatóság az összes szerződést visszamenőleges hatállyal felmondta.  És – mint ahogyan írtuk cikkünk elején – csalás, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, sikkasztás és közhatalmi helyzettel visszaélés bűntettének gyanúja miatt folyamatban vannak a kihallgatások, iratlefoglalások Érpatakon.

 

gepnarancs.hu