h i r d e t é s

Joe Biden: Az Egyesült Államok visszatér a világpolitikába

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Joe Biden: Az Egyesült Államok visszatér a világpolitikába

2020. november 11. - 08:41

Azt zavarba ejtőnek tartja, hogy Donald Trump még mindig nem ismerte el a vereségét.

Joe Biden - Forrás: Euronews

Biden bizakodónak mondta magát, hogy helyre tudja állítani az országa iránti, szerinte elveszített tiszteletet. Kiemelte, hogy eddig már a világ hat vezető politikusával folytatott megbeszélést telefonon. Elmondtam nekik, hogy Amerika visszatérőben van, már nem Amerika az egyedüli – fogalmazott, utalva a Donald Trump elnök politikáját jellemző "Amerika az első" irányra. Szerinte a beszélgetőpartnerei "elragadtatással fogadták", amit mondott nekik.

Biden kedden telefonon egyeztetett Emmanuel Macron francia államfővel, és megerősítette neki, hogy szeretné "újra dinamizálni a kétoldalú és a transzatlanti kapcsolatokat", mégpedig a NATO és az Európai Unió révén. Az egyik újságíró azt feszegette, ha Donald Trump nézi a sajtókonferenciát, akkor mit üzen neki, amire a megválasztott elnök azt felelte: Elnök úr, bizakodással tekintek a beszélgetésünk elé.

A demokrata párti politikus mindazonáltal kifejtette, zavarba ejtőnek tartja, hogy Trump még nem ismerte el a vereségét. De szerinte ennek nincs különösebb hatása a hatalomátadás folyamatára. Leszögezte, hogy munkatársaival már meg is kezdték az átvételi folyamatot, és ezt – mint fogalmazott – semmi nem állíthatja le.

Nem sokkal Biden sajtótájékoztatója előtt Mike Pompeo külügyminiszter tartott sajtókonferenciát. Az amerikai diplomácia vezetője az újságíróknak arról beszélt: békés lesz az átmenet. Később hozzátette: a minisztérium minden lehetőségre felkészült.

Reagálva Pompeo szavaira, Biden úgy fogalmazott: nincsenek bizonyítékok Trump és Pompeo állításaira a választási szabálytalanságokról.

William Barr, a Trump-kormányzat igazságügyi minisztere hétfőn későn este zöld jelzést adott a november 3-i elnökválasztáson történt, feltételezett szabálytalanságok ügyészi kivizsgálására. (index.hu)