h i r d e t é s

Jogerősen is két év börtönre ítélték Hernádi Zsoltot a horvát Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Jogerősen is két év börtönre ítélték Hernádi Zsoltot a horvát Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán

2021. október 25. - 16:08

Ez a második jogerős ítélet a korrupciós ügyben, legutóbb csak a most hat évre ítélt volt miniszterelnököt, a kenőpénzt elfogadó Ivo Sanader büntették.

Hernádi Zsolt - Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Helyben hagyta a horvát legfelsőbb bíróság a Zágráb Megyei Bíróság korábbi elmarasztaló ítéletét az INA-Mol ügyben, így szűk két évvel azután, hogy első fokon Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat év, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két év börtönt kapott, most jogerőre is emelkedett az ítélet – derült ki a Legfelsőbb Bíróság közleményéből.

Ahogy azt a Világgazdaság is kiemelte, ez a második jogerős ítélet a több mint 10 éve húzódó eljárásban, az elsőt, amelyben csak Sanadert ítélték el kenőpénz elfogadása miatt, 2015-ben érvénytelenítette az Alkotmánybíróság. A volt horvát miniszterelnököt 2012-ben ítélték el, ekkor pedig börtönbe is került, de három évvel később eljárási hibákra hivatkozva hatályon kívül helyezték az ítéletet. 2019-ben az első fokú ítélet meghozatalakor a védelem ugyanakkor úgy vélekedett, hogy

ez az eljárás még elfogultabb és jogszerűtlenebb volt, mint az a korábbi, amit érvénytelenített a Horvát Alkotmánybíróság.

A döntés ellen a két vádlott, illetve a horvát korrupciót üldöző ügyészség (USKOK) is fellebbeztek, ám a hétfői bejelentés szerint a legfelsőbb bíróság elutasította ezeket, és helyt adott a bíróság korábbi ítéletének. Az immár jogerős ítélet szerint így mindkét vádlottat bűnösnek találták, előbbit kenőpénz elfogadása, utóbbit vesztegetés miatt. Sanader így hat év, Hernádi pedig két év börtönt kapott. (Telex)