"Jogod van a szakszervezethez" - az esztergomi Suzuki gyárban akciózott a Vasas
Komjáthi Imre arra figyelmeztette a Suzukit: ha nem hagyják jogszerűen működni az alapszervezetet, még több hasonló demonstrációt szerveznek.
Helyezzék vissza a munkahelyére Szakács Gábor szakszervezeti vezetőt, hagyják jogszerűen működni a Vasas alapszervezetét, illetve tárgyaljanak velük - többek közt ezért demonstráltak pénteken az esztergomi Suzuki gyárnál a szakszervezet tagjai, illetve mások mellett Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke. Komjáthiék a gyár kapujánál akcióztak, mint közvetítésükben mondták, azért, hogy a biztonsági szolgálat figyelmét magukra vonják. Eközben
egy társaság hivatalos gyárlátogatást színlelve bejutott az épületbe, majd "jogod van a szakszervezethez" feliratú pólókban vonult végig a gyártósorok mellett.
Ők végül egy rövid ülő demonstrációt is tartottak. Eközben - míg a biztonsági szolgálat a kitessékelésükkel próbálkozott - egyikük arról beszélt, rengetegen mutatták ki támogatásukat feléjük odabent. Ehhez kapcsolódik, hogy Szakács Gábor szerint már több mint 300 tagja van a gyár szakszervezeti alapszervezetének.
Komjáthi arra figyelmeztette a Suzukit: ha továbbra sem működnek együtt a szakszervezettel, még több hasonló akciót szerveznek.
Szakácsot egyébként, mint elhangzott, 15 év munkaviszony után rúgtak ki, közvetlenül azután, hogy a Vasas alapszervezet titkárának választották őt. Tatabányán, a munkaügyi bíróságon csütörtökön tárgyalták ügyét. "A Suzukinak is be kell tartani a magyar törvényeket" - jegyezte meg ennek kapcsán a Vasas Szakszervezeti Szövetség közösségi oldalán.