Jourová-telefon, Soros-pénz
Donáth Anna reagált a Fidesz vádjaira
Semmi meglepő nincs abban, hogy EP-képviselők a saját pártcsaládjukhoz tartozó biztosokkal beszélnek, Európában ez így működik, még ha a magyar kormány nem is áll szóba senkivel – így reagált az ATV Híradójának megkeresésére Donáth Anna arra, hogy a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: bebizonyosodott, hogy a Momentum együttműködik Soros György szövetségeseivel, miután kiderült, hogy Donáth beszélt Vera Jourovával.
A Momentum EP-képviselője híradónknak azt mondta: egy fillért sem kapnak Soros Györgytől, az pedig az európai politika része, hogy azokban a szakpolitikai témákban, amelyekkel foglalkoznak, nyíltan állást foglalnak.
"Egy jogállamisággal foglalkozó európai biztos épp eleget tud a magyar jogállamiság helyzetéről ahhoz, hogy ne legyen rám szorulva, de visszautasítom mind a Momentum, mind a saját magam részére megfogalmazott vádakat, hogy bármilyen sorosista összeesküvésbenn részt vennék" – mondta az ATV Híradójának Donáth Anna.