Kálmán Olga főpolgármester-jelöltként is kemény vitapartnernek bizonyul
Az újságírás megtanítja művelőjét részvétlenné válni. Az általános közutálat, az értelmetlen vádaskodások, és a minősíthetetlen fizetés gyorsan cinikussá és keserűvé teszi az embert. És bár minden alkalom ugyanúgy kezdődik el, egy fehér lap várja, hogy nem ritkán szennyes dolgokkal értéket adjunk neki, a megjelenést követő napon már csak egy pár kilobájtnyi érdektelen adattá aljasul. A nyomtatott sajtó esetében úgy is fogalmazhatunk, hogy ami ma hírérték, abba holnap már a szemetet csomagolják.
Ennek a „szellemi inflációnak” nézünk elébe minden alkalommal, amikor témáink boncolgatásába kezdünk. Ehhez jön a mindenkori kormányzat általános rosszindulata. Mára ennek eredményeképp a közéleti újságírás mára lényegében érdektelenné vált.
Ezért is nagyon érdekes, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelöltek közt Kálmán Olga is feltűnt. Bár sokan vitatják politikai képességeit, azt el kell ismerni, hogy meghatározó személyisége, felkészültsége bizalomra adhat okot. Az is mellette szól, hogy mint a vita során kifejtette; politikai tevékenység hiányában nem kell magyarázkodnia semmilyen szekrényben heverésző csontváz miatt.
Meglehetősen fonák helyzet, hogy a magyar média annyira be van fosatva a Fidesz által, hogy még a nagy rebellisnek számító RTL Klub sem tudott platformot biztosítani egy előválasztási vitára. Ily módon Gulyás Márton ragadta meg a lehetőséget, hogy moderátorként levezényelje a műsort.
Évente 100 milliárdot költünk a közmédiára, ez majdnem a duplája a Magyar Tudományos Akadémia teljes költségvetésének. Közben a választópolgárok egy közadakozásból fenntartott aktivista oldalon ismerkedhetnek meg azokkal, akik az ország fővárosának vezetésére aspirálnak. /444/
Ráadásul Kálmán Olga személyétől a fanyar humor, az irónia sem áll messze.
Miután a moderátor Gulyás Márton szembesítette azzal, hogy korábban, még tévés műsorvezetőként problémásnak látta, hogy a Fidesz program nélkül megy neki egy választásnak, erre most jelöltként ugyanezt tesz, Kálmán Olga száraz iróniával űzött gúnyt azokból, akik bármiféle programot várnának el egy majdnem kétmilliós világváros irányítására bejelentkezőktől:
„Hirtelen majdnem 10 millió programolvasó országává váltunk. Nem baj, ha ekkora az igény, akkor lesz.”
Kell-e magyaráznunk a kijelentést? Azok számára, akik 2006 és 2010 között egy barlang sötét mélyén élték szomorú életüket el kell mondanunk, hogy a Fidesz – nem kevés ártó szándékkal – de mindenfajta program nélkül tudott választást nyerni, míg az ellenzéki pártok mérnöki precizitással szerkesztett tervei mellett is csak választói felaprózódását tudta elérni.