h i r d e t é s

Kálmán Olga interjút készített Czeglédy Csabával

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kálmán Olga interjút készített Czeglédy Csabával

2018. december 30. - 09:45

Botrányos dolog az, amit a hatalom Czeglédy Csabával művelt. Az interjúból kiderül, hogy a vállalkozásai az eljárás alatt ellehetetlenültek, de kifejtette, hogy már nem is akar vállalkozni.

“A gonosz Orbán Viktor bácsi fogságba ejtette apát” – ezt tudták Czeglédy Csaba gyermekei arról, hogy miért nem láthatják apukájukat másfél éven keresztül. Annak ellenére, hogy már felszámolták  Czeglédy Csaba cégeit a bűnismétlés veszélye miatt előzetes letartoztatásban tartották az ügyvéd-politikust.

Az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője a fogvatartás miatt mandátumát is elveszítette, de elszántságát nem. Elmondta azt is, hogy a barátai, az szerelme és az élete azonban még megmaradt.

Elmesélte Czeglédy, hogy sokat gondolt a nagyapjára, aki két és fél évet töltött hadifogságban, majd elvitte az ÁVO, leverték a veséjét. Budaörsre került gyűjtőtáborba. Kapaszkodtam a nagyapám emlékébe, aki mégis csak élt 93 évet, aki azt mondta ezek miatt én nem fogom rosszul érezni magam.

Azt is hozzátette, hogy a menyasszonya tartotta benne a lelket, szerencsésnek érzi magát, mert kevés nő csinálta volna végig, amit a párja végig csinált.

Kiderült az is, hogy a hatóságok már nem is elkövetőként vádolják Czeglédyt, hanem csak felbujtóként. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ebből az következik, hogy azok a vádak amik miatt először őrizetbe vették, már a bírósági szakasz előtt kiderültek, hogy koholtnak bizonyultak.

Ő ezen azért nincs meglepődve, mert semmiféle bizonyíték nincsen, hogy adócsalást vagy bármi más ilyen bűncselekményt elkövettem volna- jelentette ki Czeglédy, majd hozzátette azt is, persze én itt most mondhatok bármit, de ez úgy is ki fog derülni, hogy semmivel nem tudják alátámasztani a vádat.

Czeglédy Csaba azt is ismertette, hogy igazából a Fidesz-propaganda buktatta le a vád hamisságát, ugyanis kezdetben azt állította az ügyészség, hogy ezek az iskolaszövetkezetek fiktívek. Nos, a parlament elfogadott egy határozatot a károsultak megsegítésére, nos ha fiktívek a szervezetek,  akkor nem is lehetnek károsultak. Ha pedig vannak akkor nem fiktívek.

Azért nevezzük ezt a Fidesz lépést mi egy propaganda határozatnak, mert a valóságban nem lettek volna az ügynek károsultjai, Czeglédyhez köthető iskolaszövetkezetek azért nem tudtak fizetni a diákmunkásoknak, mert a nyomozóhatóság zárolta a bankszámlákat.

(hirhugo.hu)