Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács

2015. március 24. - 09:18
0 komment

Elemzők várakozása szerint a tanács csökkenti a nyolcadik hónapja 2,10 százalékos alapkamatot.

Ugyanakkor megosztottak a tekintetben, hogy 10 vagy 20 bázispont lesz-e a kamatvágás mértéke, de úgy vélik, mindenképp történelmi mélypontra süllyed az alapkamat. - írja a lap

Amikor a monetáris tanács legutóbb 2014. júliusában a jelenlegi szintre csökkentette az alapkamatot, Matolcsy György elnök bejelentette, hogy a tanács "tartós tartásra rendezkedik be", abból kiindulva, hogy a 2,10 százalékos szint 2015 végéig érvényes maradhat. A decemberi Inflációs jelentés azonban jelentősen mérsékelte a fogyasztói áremelkedésre vonatkozó jegybanki várakozásokat, és ezzel megjelent az újabb enyhítési ciklus lehetősége.

A februári kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyv is megerősítette, hogy rövid távon növekedtek a monetáris lazítás esélyei. Az MNB egyben kilátásba helyzete, hogy a márciusi inflációs jelentés ismeretében, az inflációs és reálgazdasági folyamatok átfogó áttekintését követően értékeli majd a tanács a monetáris kondíciók további könnyítésének - azaz a kamatcsökkentésnek - a szükségességét.

Nagy Márton, az MNB pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója pedig egy múlt heti konferencián ugyancsak arról beszélt, hogy "felfogása szerint" kamatcsökkentés következhet.

 

hirado.hu (Fotó: index)