h i r d e t é s

Kapkodva költözik a Kútvölgyi kórház, Tiborcz köre pedig ezzel is jól jár

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Kapkodva költözik a Kútvölgyi kórház, Tiborcz köre pedig ezzel is jól jár

2020. január 24. - 13:38

Paár Attila és Orbán vejének érdekeltségei újítják fel a kútvölgyi klinika számára kijelölt pesti épületeket, a folyamat azonban korántsem zökkenőmentes. - írja a nepszava.hu.

Értetlenség és kapkodás kíséri a Semmelweis Egyetem klinikáinak hónapokkal csúszó költöztetését, de az biztos, hogy egy szereplő jól jár a beruházással: a budai Kútvölgyi Klinikai Tömb fokozatos áthelyezéséhez szükséges pesti épületek felújítását és bővítését a Fertődi Építő és Szolgáltató (FÉSZ) Zrt. végzi 2,2 milliárd forintért, alvállalkozónak pedig a Paár Attilán keresztül Tiborcz István köréhez sorolt West Hungária Bau Kft.-t kérték fel – tudta meg a 24.hu, a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentumokra hivatkozva.

A lap szerint valójában mindkét cég a Tiborcz-körhöz sorolható, ráadásul két régi ismerősről van szó.

Mint felidézik, 2018 októberében jelentette be a kormány, hogy 9 milliárd forintos kerettel elindítja az Észak-Közép-Budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő létrehozását, ami a gyakorlatban a Szent János kórház és a közeli, lerobbant állapotú Kútvölgyi Klinikai Tömb átalakítását és felújítását jelenti. 

A terv az volt, hogy 2019. december 31-éig az érintett osztályokat – tehát a Kútvölgyi épületeiben lévő minden osztályt és rendelést, illetve a János kórház egyik épületében működő Pulmonológiai Klinikát – Pestre, az egyetem szétszórva fekvő klinikáira költöztetik addig, míg az átalakítás be nem fejeződik. Ehhez értelemszerűen gondoskodni kellett arról, hogy a költözés előtt a befogadó épületek (a Szent Rókus Kórház, illetve a Semmelweis Egyetem Külső és Belső Klinikai Tömbje) megfelelő állapotba kerüljenek.

Mindezt sietősen, ugyanis 2018 decemberében kormányhatározatban rögzítették, hogy a Kútvölgyinek – ahol a 261 ágyon kívül több kutatólabor és és gyógyszertár is működik – 2019 utolsó napjáig költöznie kell. A tervezésre, a közbeszerzési eljárásra, a kivitelezésre és a költözésre így egy év maradt.

A MOK halasztási kérelme is visszapattant Orbánról

A Hvg.hu-nak már 2019 márciusában arról beszéltek a kórház szakdolgozói, hogy teljes a bizonytalanság és a János kórház felújítására szánt 9 milliárd forintos keret is szerénynek tűnik. Májusban újabb jel mutatott arra, hogy a költözéssel nincs minden rendben: a Magyar Orvosi Kamara (MOK) budapesti szervezete levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Kásler Miklós szakminiszterhez, hogy függesszék fel a Kútvölgyi tömb kiürítését, amíg nem találnak megfelelő, jól felszerelt helyszíneket az elköltöztetett osztályoknak. Nem jártak sikerrel, nyárra pedig tovább fokozódott a bizonytalanság a Kútvölgyiben.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy a pesti épületek felújítása, kibővítése nem egy kézbe került: egyes befogadó egységeket a Semmelweis Egyetem újíttatott fel, másokat a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt., amely a már említett, a Tiborcz-kör győzelmével végződő közbeszerzési eljárásban keresett kivitelezőt.

A Semmelweis Egyetem egy huszárvágással oldotta meg a feladatot: a kormánytól kapott pénz egy részéből az intézmény megemelte egy korábban megkötött építési keretszerződés értékét és az egyetem több részfeladatot ebből végeztetett el.

  • Így tudott a többi egységnél szűkösebb határidőt betartva, június 30-áig kiköltözni a János kórházban lévő telephelyéről a Pulmonológiai Klinika, amely ma már a Semmelweis Egyetem Tömő utcai épületében várja a betegeket.
  • Szintén az egyetem bonyolította az eredetileg a Kútvölgyi tömbben működő Családorvosi Tanészék költözéséhez szükséges munkálatokat, az egység december 31-ei határidővel át is költözött a Szent Rókus Kórházba.

Látszott, hogy nem lesz rá idő

A Kútvölgyiben működő további osztályok sorsa azonban a BMSK Zrt. kezébe került. Bár 24.hu szerint korábbi nyilatkozatok alapján teljesen egyértelmű volt, hogy néhány hónap alatt nem lehet olyan állapotba hozni a Semmelweis Egyetem pesti klinikáit, hogy a Kútvölgyi kapacitásait befogadhassák, az állami cég éppen a nagy sietségre hivatkozva, gyorsított eljárásban keresett vállalkozót a kivitelezési munkákra.

Ez egy olyan, gondos előkészítést és tervezést igénylő feladatnál, mint egy csaknem komplett kórház több helyszínre történő átköltöztetése, minimum furcsa. Az eljárást azonban senki sem kérdőjelezte meg, így tavaly szeptemberben a BMSK és a FÉSZ Zrt. aláírta a keretszerződést, ekkor – négy hónappal a költözés végső határideje előtt – azonban a munka még nem kezdődhetett el, hiszen először telephelyenként, azaz minden befogadó épületnél külön-külön le kellett folytatni az egyedi megrendelésekre vonatkozó versenyeztetési eljárást. 

Papírforma szerint, december 12-én meg is érkezett a hír, hogy – a könnyített közbeszerzés ellenére – az év végi határidőre nem tudják a Kútvölgyi tömb minden klinikáját elköltöztetni, így egyelőre az épületben marad a III. számú Belgyógyászati Klinika és a hozzá kapcsolódó intenzív és labordiagnosztikai háttér, a telephelyhez tartozó gyógyszertár és a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika is. A megadott határidőre viszont költözik a a II. számú Sebészeti Klinika, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika egy része és a már említett  Családorvosi Tanszék.

nepszava.hu