h i r d e t é s

Kecskeméten is defibrillátorral növeli a MÁV az utasok biztonságát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kecskeméten is defibrillátorral növeli a MÁV az utasok biztonságát

2015. november 25. - 10:57
0 komment

Életmentő defibrillátor készüléket helyezett el a MÁV – a győri és a hegyeshalmi után – a kecskeméti vasútállomáson is, a DB Schenker Rail Hungária Kft. támogatásával. Az eszközt a helyszínen ünnepélyes keretek között mutatták be.

A defibrillátor átadása

A vasúttársaság utasai biztonságát, biztonságérzetét szeretné növelni az újabb defibrillátor kihelyezésével,a DB Schenker Rail Hungária Kft. pedig társadalmi felelősségvállalását hangsúlyozza az életmentő készülék adományozásával.

A defibrillátor azért jelent fontos szolgáltatást a kecskeméti vasútállomáson, mert hirtelen szívmegállás esetén minden perc számít. Újraélesztés nélkül már négy-öt perc után idegrendszeri károsodások következhetnek be, és a szakszerű segítség gyakran nem áll rendelkezésre. A társaságok ezért is tartják jelentős vívmánynak egy olyan automata készülék elérhetőségét az állomáson, amely baj esetén külön szakképzettség nélkül bevethető.

Az állomáson és annak környezetében naponta több ezer ember fordul meg. Ha közülük csak egy személy életét is megmenti majd a készülék, a MÁV-csoport szerint már érdemes volt elhelyezni. A DB Schenker Rail Hungária Kft. 2014-ben kórházi műszereket adományozott, idén pedig az utazóközönséget és a vasúton dolgozókat segíti adományaival.

 

MÁV Magyar Államvasutak Zrt. információja