h i r d e t é s

Képlékenység, logikátlanság, Brexit

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Képlékenység, logikátlanság, Brexit

2019. január 31. - 12:21

Több mint két és fél éve döntöttek a britek az Európai Unió elhagyásáról, de a céldátum előtt két hónappal sem tudni, mi lesz, hogy lesz. - írja az ujszo.hu.

Illusztráció: 444.hu

Ketyeg a Brexit-óra, mindössze két hónap maradt hátra március 29-ig, amikor az Egyesült Királyság elvileg kilép az Európai Unióból, mégsem ismert még ennek a hogyanja és mikéntje. Sőt, az sem biztos, hogy végül megtörténik, esetleg meggondolják, elhalasztják, újratervezik. Merthogy nem igazán tudják, mit akarnak. Ami nem is akkora újdonság az EU-val való viszonyukat tekintve.

Már befelé is döcögve

Az Európai Unióból most precedenst teremtve kifelé igyekvő britek nem voltak ott az elődszervezet alapítói között, így értelemszerűen valamikor be kellett lépniük. És bármennyire jelentős országról van is szó, nem fogadták őket tárt karokkal (most pedig nem marasztalják őket túlzottan).

Végigtekintve a kronológiát, 1961-ben volt az első csatlakozási kérelmük, majd az elutasítás után 1967-ben egy második, amelyet Charles de Gaulle francia elnök újból megvétózott, úgyhogy végül csak a távozása után, az 1969-ben, harmadjára beadott kérelem jóváhagyása után, 1973-ban sikerül az európai közösség tagjává válniuk. És nem kell több mint négy évtizedet ugrani az időben, ha a tagsággal kapcsolatos népszavazást keresünk, ugyanis mindössze két évvel később, 1975-ben tartottak egyet: akkor 67,2 százalék a maradás mellett voksolt. De azután sem volt éppen állóvíz a viszony, a brit oldalt jellemző megosztottság rendre hullámokat vert ezen a virtuális La Manche-csatornán. Csak egy viszonylag kézzelfogható, prózai momentumot kiemelve: a britek nem kértek a közös valutából, így nem léptek be az azóta 19 tagúvá nőtt eurózónába. Maradt tehát a font – és az ingadozás is.

Kint vagy bent?

A viszony újra- és újragondolása azonban nyilván lépéstávolságban van a távozástól, noha nem volt ez a lehetőség túlzottan félretéve. Előtérbe mindenesetre ebben az évtizedben került, a visszatekintő szem már megakad az olyan momentumokon, mint amikor 2011-ben David Cameron konzervatív miniszterelnök arról beszélt, hogy korlátoznák az újabb EU-tagállamokból érkező munkavállalók bevándorlását. Azon meg már végképp, hogy még ugyanannak az évnek a második felében pártjának euroszkeptikus szárnya népszavazási javaslatot terjesztett a parlament elé az uniós tagságról, ám akkor ezt leszavazták.

Szintén az elemzői szem látja felelőtlennek Cameronnak azt az ígéretét, amellyel az EU-ellenes Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) erősödésének akarta útját állni. Azt mondta ugyanis, hogy ha sikeresen szerepel a parlamenti választáson, és újabb mandátumot kap kormányfőként, a második ciklusa elején népszavazást ír az európai uniós tagságról. Így is lett: pártja abszolút többséget szerzett, programjának része volt a népszavazás kiírása, és az csakhamar megvalósult. Ezzel ki is fogta a szelet az UKIP vitorlájából, hiszen teljesítette helyette a legfontosabb ígéretét, és saját pártja unióellenes részének is kedvében járt. Csak éppen nem ilyen kimenetellel számolt.

Hajszálon múló szlogendiadal

A felmérésekkel és várakozásokkal ellentétben a szavazók 51,89 százaléka a kilépésre voksolt 2016-ban. Ezt most leginkább a tömegekre nagy hatást gyakoroló szlogenkampánynak tulajdonítják, de jól elemezhető rajta korunk szavazási előkészületeinek működése. Mindenesetre a kilépésről szóló döntés miatt a Brexitet ellenző Cameron lemondott, ekkor került a kabinet élére Theresa May, aki ugyan addig szintén a maradók táborát erősítette, kinevezése óta azonban azt hangoztatja, hogy végigviszi az ügyet. Ez új dolog, hiszen korábban még mindenki befelé igyekezett. Mindenesetre két fő irány határozható meg: kiléphetnek alkuval, tehát előre megegyezhetnek a további kapcsolatokról az EU-val, ellenkező esetben a kilépés pillanatától az unió számára az Egyesült Királyság olyan lesz, mint bármelyik másik ország.

Azaz hirtelen életbe lépnek a vámszabályok, a külföldön élő britek meg a szigetországban élő uniós polgárok sorsa kérdésessé válik, stb. May és kormánya a rendezett távozás végett komoly nehézségek árán megállapodott az EU-val egy kerettervben, amely azonban sok tekintetben ellenérzéseket kelt Londonban. Nincs ezen mit csodálkozni: az EU nyilván olyan feltételeket diktál, hogy példát statuáljon velük, és arra motiválja a többi tagországot, hogy ne is gondoljon a válásra.

Nem áll az alku!

Leegyszerűsítve az alkut, a lényege az, hogy ugyan megtörténne a kilépés, de a legfontosabb döntéseket 2020 végére halasztanák, addig a britekre továbbra is vonatkoznának az uniós döntések, tagdíjat is kellene fizetniük, csak épp a döntéshozatalból lennének kizárva. Ez nyilván nem tetszik a távozáspártiaknak, a maradást támogatók meg főleg nem látják értelmét ennek a köztességnek. Ebből következik, hogy a tervet elsöprő többséggel elvetették a parlamentben. És ezzel teljes zavart okoztak. Előtte ugyanis azt is jelezték, hogy alku nélkül sem szeretnének kilépni, és nemcsak a várható bizonytalanság miatt, hanem mert akkor vissza kellene állítani a határellenőrzést Írország és a brit Észak-Írország között, ami szinte garantált konfliktushoz vezetne a szigeten. Az EU pedig nem hajlandó újratárgyalni az ügyet két hónap alatt, ha két év nem volt elég a véglegesítésére. A képviselők tehát alku nélkül nem lépnének ki, a May által kiharcolt alku nem tetszik nekik, ám a történelmi leszavazás után őt magát nem menesztették.

De akkor mit akarnak?

Nos, ez egy nagy kérdés. Visszacsinálhatnák ugyan az egészet, ám akkor a népszavazás eredményét semmibe vennék. Ahogy másként ugyan, de akkor is, ha újabb referendumot írnának ki. Ennek kapcsán érvként az hangzik el leggyakrabban, hogy viccet csinálnának a demokráciából egy ilyen lépéssel. Mivel May kormányfő maradt, de újratárgyalni nem igazán van esélye az alkut, most gyakorlatilag az első változatra vár módosítási indítványokat, és arról várhatóan lapunk megjelenésének napján, január 29-én szavaz a parlament.

A jelenlegi állás szerint tehát egy lehetőség az is, hogy végül megállapodás nélkül kiesnek az EU-ból március 29-én, s ennek előre nem látható következményei vannak a brit és az uniós gazdaságra, az ott élő EU-s állampolgárokra. Esetleg megpróbálhatják elhalasztani a kilépést, ám itt figyelembe kell venni a közelgő, májusi európai parlamenti választásokat, ugyanis ha az új EP július 2-i alakulása utánra tolnák a távozást, akkor részt kellene venniük a voksolásban, amit nem terveztek.

Az ellenzék természetéből adódóan követeli Theresa May leváltását és új voksolás kiírását, ám vélhetően nem önfeledt örömmel venné át bárki is a munkáját egy ilyen átláthatatlan helyzetben; ezzel magyarázható az is, hogy a tervét ugyan nem támogatta a saját koalíciójának egy jelentős része sem, de megbuktatni mégsem akarták. Mostanra tehát egy sajátos se veled, se nélküled típusú helyzet állt elő több vonalon is, és a folytatás ködbe vész. Az ott élő külföldieket esetleg az nyugtathatja, hogy May egy újabb bejelentése szerint ingyen kérelmezhetnek letelepedési engedélyt a Brexit utáni időre, ami viszont egy nagy kérdőjel minden más tekintetben.

Milyen szó ez már?

Nem kell az angol nyelv nagy ismerőjének lenni ahhoz, hogy átlássuk az elnevezés létrejöttét. Szóösszerántásról beszélhetünk, a British, valamint az exit, azaz kijárat, kilépés szavakból. Korábban Görögország kapcsán merült fel a Grexit, amely értelemszerűen annak az országnak az EU-ból való távozását jelöli. A Brexit szót feltehetően Peter Wilding használhatta először a brit kilépésre vonatkoztatva még 2012 májusában.

Brexit-túlélőcsomag

Ilyet állított össze az egyik szemfüles brit cég, gondolva azokra, akiket az átlagosan is jobban aggaszt a kilépés közelgő időpontja, és tartanak a kemény Brexit következtében esedékes hiánygazdaságtól. Szlogenjük: ha a politikusok elveszítik az irányítást, az embereknek kell kezükbe venniük a sorsukat. Ennek jegyében tartós élelmiszerekből összeállítottak egy pakkot, amely iránt meg is van az érdeklődés, bármennyire háborús hangulatot idéz is.

ujszo.hu