h i r d e t é s

Két éjszakára zárkába vitték a 17 éves lányt egy pár száz forintos krém miatt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Két éjszakára zárkába vitték a 17 éves lányt egy pár száz forintos krém miatt

2019. november 06. - 14:10

 

A lány állítása szerint véletlenül maradt nála az árucikk, amit azonnal vissza is adott, de ez nem érdekelte a rendőröket. - írja az nlcafe.hu.

Illusztráció: nlcafe.hu

Az esetről egy Svájcban élő magyar férfi számolt be a 444-nek. A dr. B. Józsefként említett férfi október 22-én 17 éves, brit-magyar kettős állampolgárságú lányára várt Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában. A lány a DM-ben tartózkodott, akit az apja sürgetett, mert indulniuk kellett tovább. 

A lány, akit a 444 BCM monogrammal említ, sosem élt Magyarországon, a nyelvet csak törve beszéli, magyarul írni-olvasni egyáltalán nem tud. Apja felszólítására sietve elindult kifelé, de megjelent mögötte az üzlet biztonsági őre, aki azt állította, hogy a lány lopott a boltból. Mint kiderült, valóban maradt nála egy – egyébként 1590 forintba kerülő – krém, amelyről azt állította, véletlenül maradt nála, egyben azonnal, vita nélkül vissza is adta a kérdéses terméket.

A biztonsági őr azonban nem engedte távozni, és bevitte az üzlet raktárába, ahová apja nem mehetett vele. Az őr rendőrt hívott, magyar nyelvű jegyzőkönyvet vettek fel, amit a lánnyal aláírattak. A jogász végzettségű apa szerint több okból is sérültek a szabálysértési törvény alapelvei, mivel a lány nem tudta elolvasni a jegyzőkönyvet, emellett – életkora miatt – törvényes képviselőjének is jelen kellett volna lennie. 

A rendőrök azonban a jegyzőkönyv felvételét követően elvitték a lányt, az apját pedig csak több óra múlva engedték be hozzá a rendőrségen. B. József szerint itt már az üzletben felvett jegyzőkönyvből indultak ki a rendőrök. A lány ismét elismerte, hogy valóban nála maradt a krém, amiért bocsánatot kért. 

A rendőrség ekkor elrendelte a szabálysértési őrizetbe vételt – erre a törvény ad lehetőséget, az elkövetőt, tettenérés esetén 72 órán át tarthatják fogva a gyorsított bírósági eljárás előtt. 

Mire azonban a rendőrök végeztek a lány újbóli kihallgatásával, a bíróságon már véget ért a munkaidő, mivel pedig másnap nemzeti ünnep volt, a fiatal csak két nappal később, október 24-én került bíró előtt, addig a fogdában kellett maradnia. A bíró egyébként a legenyhébb büntetéssel, szóbeli megrovással zárta le az ügyet. 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrkapitányság sajtóosztálya által kiadott tájékoztatás szerint a hatóság a jogszabályoknak megfelelően járt el. Ezt az apa nem vitatta, azt viszont kifogásolta, hogy a rendőrségen történt meghallgatás előtt nem lehetett jelen a DM raktárában lezajlott kihallgatáson. Emellett azt sem érti, mi szükség volt rá, hogy a 17 éves lányt két napra elzárták. Indoklása szerint lánya figyelmetlenségből vitte magával a krémet, nem akart lopni, ráadásul senkit sem ért kár az esettel kapcsolatban. A jogász végzettségű apa azt is furcsállotta, hogy miért kellett ezzel az üggyel négy rendőrnek egy teljes délutánon át foglalkoznia. 

A 444 megemlíti, hogy a hasonló esetekkel kapcsolatban rendszeresek a viták, amióta 2012-ben a parlament megszavazta a vonatkozó törvényt. A Helsinki Bizottság tavaly az alapjogi ombudsmanhoz fordult az aránytalan eljárások miatt. Székely László akkori állásfoglalása szerint az ilyen esetekben elengedhetetlen lenne a szubjektív körülmények mérlegelése, ehhez azonban a törvény nem sok fogódzót kínál. 

Az ombudsman tavaly felszólította a belügyminisztert, hogy fontolja meg a törvény módosítását, Pintér Sándor azonban azóta egyelőre nem nyújtott be módosító javaslatot a ezzel kapcsolatban. 

nlcafe.hu


 

h i r d e t é s