Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) korábbi főtitkára így foglalta össze azt a küldetést, amelyet, szerinte a szervezetnek meg kell oldania, ahogy Donald Trump elhagyta a Fehér Házat: „2021-ben az Egyesült Államok és szövetségeseik számára olyan lehetőség adódik, amilyen csak egy van egy generáció életében.

Visszafordíthatják a demokráciák meggyengülését a világban az olyan tekintélyelvű rendszerekkel szemben, mint Oroszország és Kína. De ehhez az kell, hogy a legerősebb demokráciák összefogjanak, egyesüljenek[1].”

Ezt jó néhányan megtették már közülük egy generációval ezelőtt, azért hogy lerohanják Afganisztánt, majd később Irakot. Úgy tűnik, itt az idő, hogy ennél erősebb ellenfelek ellen vonuljanak…

De melyikkel kellene kezdeni? Mivel Washington a demokrata keresztes hadjáratban meg akarja tartani „leadership” szerepét – „Amerika visszatért és kész irányítani a világot,” jelentette be Joseph Biden 2020. november 24-én –, a szatellit országok jobb, ha megértik, hogy az Egyesült Államokban nincs egység a legfontosabb ellenség kérdésében. Ennek oka nincs összefüggésben a világ geopolitikai helyzetével, inkább saját belső kettészakadásuk következménye. A demokraták szerint az ellenség mindenekelőtt az oroszok, mivel négy éve, a párt vezetői azt ismételgetik, Nancy Pelosihoz, a képviselőház elnökéhez hasonlóan, hogy „Trumppal minden út Putyinhoz vezet”. A republikánusok pedig a „kölcsönkenyér visszajár” alapon, ami leginkább egy óvodai erőfitogtató lökdösődésre emlékeztet, a „Peking, Biden” jelszóval válaszolnak. Mivel az új elnök második fia, Hunter Biden üzletelt Kínával. Na, ez tényleg fontos!

December 10-én, a külügyminiszter Michael Pompeo fáradtságot nem kímélve tovább szélesítette a két ország között húzódó árkot. Felemlegette, és nem humorizált, hogy mennyire respektálja a magánélet szentségét, és ő, aki a Central Intelligence Agency (CIA) igazgatója volt, először is figyelmeztette a világot: „Hszi Csin-ping [a kínai elnök] mindannyiunkát szemmel tart”. Majd támadást indított – ebben a sorrendben – a minden évben az USA-ban tanuló 400 000 kínai diák ellen, akiknek egy része „ipari és tudományos titkokat akar ellopni”; majd az amerikai egyetemi tanárok ellen, akik közül „nagyon sokakat Peking lefizetett”; végül pedig a Huawei cég termékei ellen, amelyeknek minden egyes használója „kiszolgáltatja magát a kínai biztonsági rendszereknek” [2]. Na, ez az a refrén, amit a republikánusok Biden ellen fognak fordítani. Ez váltja majd fel azt a négyéves oroszellenes paranoiát, amit a demokraták Trump ellen vetettek be. A Dél-Kínai tenger, Tajvan, az ujgurok szenvedései és Hongkong: minden jó lesz, hogy az új adminisztráció Kína-ellenes elszántságát próbára tegyék.

Anders Fogh Rasmussen legalábbis egy kérdésben tisztán látott: „Aggódó szövetségesek hosszú sora várakozik a megválasztott elnök, Joe Biden ajtaja előtt.” Bent maradva egy szövetségben, amelyet egy mentálisan megingott hatalom irányít, nem egyhamar nyerhetik vissza a nyugalmukat.

Fordította: Morva Judit / magyardiplo.hu

[1] Anders Fogh Rasmussen: A new way to lead the free world [A szabad világ vezetésének új módja], The Wall Street Journal, New York, 2020. december 16.
[2] Michael R. Pompeo: The Chinese Communist Party on the American campus [A Kínai Kommunista Párt az amerikai egyetemen], a Georgia Institute of Technology eseményén elmondott felszólalása, Atlanta, 2020. december 9., www.state.gov