h i r d e t é s

Ki nem találná, hogy ki miatt van lejárati dátum a tejesdobozokon

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ki nem találná, hogy ki miatt van lejárati dátum a tejesdobozokon

2015. június 02. - 08:00
0 komment

Az, hogy a boltban vett minden élelmiszeren rajta van a pecsét a lejárati dátummal, a világ legtermészetesebb dolga.

Elgondolkodott már azon, hogy vajon mióta van ez így, és kinek köszönhetjük? Az első kérdésre könnyebb a válasz: általánosan a hetvenes évek óta szabályozzák az élelmiszerek ilyen felcímkézését, de egyes romlandó termékeknél már az 1930-as években bevezettek ilyen szabályozást. A másodikra már meglepőbb a válasz, az ember, aki kilobbizta, hogy a tejesüvegekre kötelező legyen a lejárati dátumot felcímkézni, nem más, mint

minden idők leghíresebb gengsztere, Al Capone.

Al Caponéról mindenki tudja, hogy az amerikai szesztilalom idején, az 1920-as években, és a 30-asok elején volt a chicagói maffia feje, az egész amerikai szervezett alvilág leghíresebb és legbefolyásosabb tagja. Az azonban már nem annyira közismert, hogy a harmincas évek elején, amikor már sejteni lehetett, hogy az alkoholtilalom már nem tart sokáig, beszállt a tejiparba is. A hűtők elterjedése előtt a friss, palackozott tej házhoz szállítása volt a tej általános terjesztési módja. A tej persze hűtés nélkül hamar megromlik, és ez annak idején sok egészségügyi problémával járt.

Capone az illegális bizniszeinek a nyereségéből felvásárolt egy tejüzemet, a Meadowmoor Dairiest, majd a rá jellemző hatékony módszerekkel rövid úton piacot is szerzett neki. A szakszervezetekkel való tárgyalásokat például úgy oldotta meg, hogy amikor a szakszervezeti vezetőknek kezdett túl nagy lenni a hangja, ismeretlenek elrabolták a családjukat. Capone elintézte, hogy szakszervezeten kívüli tejfutárokat alkalmazhasson, és hogy a drága helyi helyett az olcsó iowai tejet importálhassa. A legnagyobb trükkje azonban az volt, hogy a városvezetésnél kilobbizott egy törvényt, miszerint népegészségügyi okokból kötelező legyen a tejesüvegeken feltüntetni a tej lejárati idejét. Persze ezt sem merő szívjóságból tette, hanem azért, mert egész Chicagóban csak neki volt olyan nyomdafelszerelése, ami erre alkalmas volt.

A maffia tejbiznisze alig három hónapja futott csak, amikor az FBI-nak sikerült végre elkapni Al Caponét, és adócsalásért börtönbe juttatnia. Az üzletet a bátyja, Ralph Capone vette át, aki rohamléptekkel fehérítette ki az illegális bizniszt, és a tejipar mellett monopolhelyzetbe lavírozta a céget az üdítőital-gyártásban is. Később három évre őt is lecsukták, de szintén csak az adócsalást tudták rábizonyítani. A tejesüvegeken feltüntetett lejárati dátum viszont jó ötletnek bizonyult, és máig megmaradt. Annak ellenére, hogy egyes kutatások szerint sokszor félrevezetőek, és százmilliárdokban mérhető az a pazarlás, amit elvileg már lejárt, de a gyakorlatban még fogyasztható élelmiszerek kidobásával hozunk össze minden évben.

 

index.hu (Címlap: Fotó: Ullstein Bild)

Posted by SEJT on 2015. június 1.