h i r d e t é s

Kiderült, hogy miért van olyan sok áldozata Olaszországban a koronavírusnak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiderült, hogy miért van olyan sok áldozata Olaszországban a koronavírusnak

2020. április 25. - 09:37

A több mint huszonötezer olaszországi halott több mint harmada idősotthonban betegedett meg.

Gyászrovat egy olasz lapban - Forrás: MTI/AP/Luca Bruno

A hivatalos adatok szerint az elhunytak közül több mint hétezren idősotthonokban veszítették életüket, amelyeket a fertőzés terjedésének első heteiben nem zártak le a látogatók előtt. Emellett a többgenerágiós családok viszonylag magas száma is közrejátszhatott a fertőzés gyors terjedésében, és az első időszakban főként ezt sejtették az áldozatok magas száma mögött álló okként is.

Másfél hónappal később az egészségügyi szakértők szerint a halottak magas számának magyarázatát az idősotthonokban kell keresni.

Az idősek tömeges fertőzöttsége magyarázza, hogy Olaszországban több mint két hónappal a járvány terjedésének kezdete óta még mindig nem sikerült csökkenteni a halottak napi számát, amely csütörtökön is 464 volt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai is azt mutatják, hogy az Európában elhunytak fele az ilyen intézményekben veszítette életét.

Olaszországban több mint 4600 idősotthon működik, a legtöbb, 622 a gazdagabb régiónak számító Lombardiában. A tartozmányban hunyt el a 25,5 ezer olaszországi halottból több mint 12 ezer. És bár Lombardiában az elsők között helyeztek vesztegzár alá 10 települést, az idősotthonokat azonban nem zárták le: továbbra is engedélyezett volt a rokonlátogatás, valamint a nem ott élő idősek is bejárhattak az otthonokba ambuláns kezelésre, időstornára, menzára. Február 27-től a látogatóknak megmérték a testhőmérsékletét, március 2-tól a rokonoktól - vírusteszt nélkül - egyszerűen megkérdezték, hogy pozitívak-e, később az otthonok lakói fejenként naponta csak egy látogatót fogadhattak. Az idősotthonokban a látogatást csak március 16-án tiltották meg.

A legnagyobb milánói otthonban, a Pio Albergo Trivulzióban március közepéig ezer idős személy lakott, naponta legalább ezer rokon érkezett hozzájuk, a látogatók és az egészségügyi személyzet etette, mosdatta, öltöztette őket bármilyen védőeszköz nélkül. Az első szájmaszkokat az ápolók március utolsó hetében kapták meg. Az otthon ezer lakójából több mint kétszázan haltak meg az új koronavírus-járvány szövődményei miatt. A több mint ezer fős személyzetből háromszázan betegedtek meg.

A Lombardiában a legtöbb halottat számláló Bergamo városa idősotthonainak minden ötödik lakója meghalt.

A Corriere della Sera című napilap adatai szerint a legtöbb beteg az Emilia Romagna-beli Piacenza városában hunyt el. A rokonok feljelentései után az olasz ügyészség majdnem minden tartományban vizsgálatot indított az idősotthonokban. (MTI) / infostart.hu