Több tízezer, egyes becslések szerint majdnem százezer közoktatásban részt vevő gyerek sorsa ez most a járvány alatt. Ha nem lépünk a vészhelyzet után, akkor komoly bajjal nézhet szembe a társadalom. - írja a 168óra

A Klebelsberg Központ vezetője, Hajnal Gabriella szerint az állami rendszerben tanuló 750 ezer általános és középiskolás közül 30-35 ezret nem tudnak digitálisan oktatni eszközhiány, hiányzó infrastruktúra vagy a családi háttér problémái miatt. Ez öt százalék, amit ő nagyon jó aránynak tart. Különösen úgy, hogy az oktatásból ők sem maradnak ki, mert papíron megkapják a feladatokat.

A háztartások internettel, számítógéppel és okostelefonnal való ellátottságára épülő becslések azonban ennél lényegesen magasabb arányokat valószínűsítenek. Már a legalapvetőbb tárgyi feltételekkel is probléma van. Sokszor a folyamatos áramellátás sem biztosított. 95 ezer háztartás a nagyobb baj megelőzése érdekében kártyás villanyórával van felszerelve, hogy éppen van-e áram, az a pillanatnyi fizetőképességtől függ, mert csak annyi áramot fogyaszthatnak, amennyit előre kifizettek.

Olyan háztartások is akadnak, ahol egyáltalán nincs áram, mert a felgyűlt hátralékok miatt már a járvány kezdete előtt kikapcsolták, és az órát is leszerelték. Rájuk nem vonatkozik az azóta az új esetekre meghirdetett kikapcsolási és leszerelési moratórium.

Gyakori, hogy nincs net, de ha van, akkor a számítógép (laptop) hiánya okoz gondot. Ezt helyettesítheti az okostelefon, de ha nincs pénz feltölteni, akkor ez sem megoldás. A mélyszegénységben élő családokban magasabb az átlagos létszám, gyakoribb három generáció együttélése, ugyanakkor többnyire kis alapterületű, komfort nélküli lakásokban élnek. Kutatói tapasztalatok szerint most, hogy kényszerűen mindenki otthon van, a zsúfoltság még elviselhetetlenebb. Ilyen körülmények között lehetetlen biztosítani, hogy a gyerek az iskolából kapott feladatok elvégzésére tudjon koncentrálni. Különösen úgy, hogy közben a legelemibb létfeltételek megteremtése is komoly gondot okoz a családnak.

– Nagyon rossz, hiányoznak az osztálytársaim. Egész nap csak a gép előtt ülök, mert egy napra kapunk egyhétnyi leckét. Én ezt nem értem, ha apu nem segítene, nem tudnám csinálni – soroz meg az ötödikes Olívia, aki munkanélküli, nagykorú testvérével, siketnéma édesanyjával és súlyos szívbeteg, rokkantnyugdíjas édesapjával él egy szegedi lakótelepen.

Az egyébként egykor főiskolát végzett apa, Király Imre, 72 ezer forintos rokkantsági ellátásának kétharmadát a hátralékok miatt már végrehajtó tiltja le, így jóformán a kislány és az anyuka után járó állami támogatás, 60 ezer forint körüli összeg a család összes havi bevétele.

– Az egyébként is lehetetlen helyzetünk csak súlyosbodott a járvány alatt, és ebben elsősorban a gyerek távoktatása játszik főszerepet.

Ha ugyanis kifizetem az áramot, a vizet és a fűtés alapdíját, 10 ezer forint marad az egész családnak egy hónapra.

Van ugyan egy öreg számítógépünk, amit én raktam össze alkatrészekből, de ezt a tízezret vagy az internetre és a telefonra költöm, hogy a gyerek tudjon tanulni, vagy ételre. Más választásom nincsen. Az elején három napig nem ettünk, aztán egy szomszéd vállalta, hogy naponta egy-másfél ezer forintot ad nekünk. Hogy ő is meddig bírja, nem tudni. A kislány egyetlen étkezését az iskola biztosítja, de van, hogy mindannyian éhesen fekszünk le. Főleg hétvégén, amikor iskolai ebéd sincs. Olívia mindeddig jeles tanuló volt, de most több tárgyból is romlott az átlaga. A rengeteg újfajta feladat, a romló tanulmányi eredménye és az életkörülménye megviseli. A múltkor velem együtt napokig hányt az idegességtől – remeg meg az édesapa hangja, aki egyébként a szülői munkaközösség vezetője is a lánya osztályában.

Király Imre szerint bármilyen borzasztónak is tűnik, nem ők vannak a legrosszabb helyzetben:

– Van olyan kisfiú is az osztályban, akit egyedül nevel az anyukája, és egy hónapig nem tudott tanulni, mert sem a távoktatáshoz szükséges gépük vagy telefonjuk, sem internet-hozzáférésük nem volt. Neki a szülői munkaközösség szerzett egy tabletet, beállítottuk a szabad wifit, és megtanítottam használni az eszközt, hogy tudjon tanulni. Ő 11 évesen egyedül küzd egyszerre a digitális hátrányokkal és a tananyaggal, mert az anyukájának dolgoznia kell, és különben sem ért ehhez az „új világhoz” – mondja Imre, és nemlegesen rázza a fejét arra a kérdésre, hogy hivatalos helyről kaptak-e bármilyen segítséget a tanuláshoz.

Hivatalos segítségért a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületének vezetője levélben fordult Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárhoz. Választ azonban eleddig nem, csak befogadó nyugtát kapott. Glonczi László jelzése szerint a mélyszegénységben élő gyerekek zöme eszközök és internet híján kimaradt a digitális oktatásból. Családjukban nemhogy számítógép és internet, telefon, de sok esetben villany sincs.

– A mélyszegény családok döntő többségének feltöltőkártyás villanyórája van,

a hónap közepén azonban általában elfogy a pénz, és innentől kezdve gyertyafény mellett tanulnak a gyerekek.

A gondokat tetézi, hogy a legtöbb esetben a papíralapon kapott leckét sem a gyerek, sem a szülő nem érti. Így a feladatokat nem is küldik vissza az iskolának – mondja Glonczi László. Hozzáteszi: vannak települések, például Kalocsán a Pünkösdi Szeretetszolgálat, ahol kis csoportokban oktatják civil segítők a gyerekeket, ezt azonban a járványveszély miatt nem tartja igazán jó megoldásnak az érdekvédő.

– Magyarország már hosszabb ideje egyike azoknak az országoknak, ahol a család társadalmi helyzete a legnagyobb mértékben határozza meg az iskolai teljesítményt és előmenetelt – magyarázza a helyzetet Havas Gábor. – Fokozottan igaz ez a mélyszegénységben élő gyerekekre. Jórészt közülük kerülnek ki azok, akik funkcionális analfabétaként fejezik be az általános iskolát. A korábbi kompetenciamérések tanúsága szerint stabilan 20 százalék körül volt az arányuk egy-egy évfolyamon belül, és az utolsó években ez a szám még valamelyest növekedett is. Ez az eredményes középfokú továbbtanulásuk esélyét is minimálisra csökkenti. Vagyis az iskolázatlanság a mélyszegénységben élők körében, annak összes hátrányával együtt, generációról generációra újratermelődik. Amikor a járvány teremtette kényszerhelyzetben minden különösebb előzmény és előkészítés nélkül át kellett állni a digitális távoktatásra, az első perctől nyilvánvaló volt, hogy ez a változás is mélyíti a szakadékot a szegény gyerekek és a többiek között.

Az oktatást is kutató szociológus szerint azok a gyerekek, akik eddig is nehezen tartották a lépést, kilátástalan helyzetbe kerültek:

– Lehet, hogy most, a rendkívüli körülményekre való tekintettel megkönyörülnek rajtuk, és nem buktatják meg őket, nem kell évet ismételniük, de az újabb lemaradás következményeivel előbb-utóbb akkor is szembesülniük kell. Amikor véget ér a járvány, és feloldják a korlátozó intézkedéseket, akkor arra kell majd koncentrálni, hogy legalább a most keletkező többlethátrányok ledolgozhatók legyenek. Ha ezt nem tesszük meg, versenyképtelen tudással kerülnek ki a munkaerőpiacra fiatalok tízezrei, akiket a társadalomnak kell majd eltartania – mondja a jövőről Havas Gábor.

168ora.hu