h i r d e t é s

Kim Dzsong Un elrendelte az észak-koreai atomfegyverek készenlétbe helyezését

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kim Dzsong Un elrendelte az észak-koreai atomfegyverek készenlétbe helyezését

2016. március 04. - 13:06
0 komment

Kim Dzson Un észak-koreai vezető elrendelte az ország atomfegyvereinek készenlétbe helyezését, hogy "bármikor" bevethetők legyenek az ellenségektől érkező fenyegetésekre válaszul - jelentette helyi idő szerint pénteken az ázsiai ország hivatalos hírügynöksége, a KCNA.

Fotó: Europress / Napi.hu

Kim Dzsong Un egy újonnan kifejlesztett sorozatvető kipróbálására rendezett hadgyakorlat levezénylése után nyilatkozott arról, hogy az észak-koreai hadseregnek fel kell készülnie a megelőző csapásokra - írja a napi.hu.

Szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) az eddigi legszigorúbb büntetőintézkedéseket fogadta el Észak-Koreával szemben, mert január elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd egy hónappal később műholdat lőtt fel ballisztikus rakétával, mindkét alkalommal megsértve a BT korábbi határozatait.

Alig néhány órával a szankciók elfogadása után Észak-Korea több rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába.

Kim Dzsong Un azt mondta, Észak-Koreának "a minőséget és a mennyiséget tekintve is erősítenie kellene nukleáris fegyvereit", és a KCNA értesülései szerint kijelentette, hogy "a nukleáris robbanófejeket állandóan készenlétben kell tartani, hogy bármelyik pillanatban kilőhetők legyenek".

Az amerikai védelmi minisztérium válaszul arra szólította fel Phenjant, hogy tartózkodjon a feszültségeket gerjesztő, provokatív megnyilvánulásoktól, és ehelyett inkább nemzetközi kötelezettségei betartására összpontosítson. Ezen felül a Pentagon tisztségviselői korábbi elemzéseikkel összhangban úgy vélték, Phenjan továbbra sem képes nukleáris robbanófej és a hordozására alkalmas rakéta előállítására.

Pak Gun Hje dél-koreai elnök csütörtökön ismét arra szólította fel Észak-Koreát, hogy álljon el atomfegyverprogramjától, és vessen véget az észak-koreai vezető "zsarnokságának".

Észak-Korea már korábban is fenyegetőzött azzal, hogy megelőző csapást mér ellenségeire, beleértve Dél-Koreát, Japánt és az Egyesült Államokat.

A két Korea között legutóbb amiatt vált feszültté a viszony, hogy Phenjan január elején végrehajtotta az újabb kísérleti atomrobbantást.

 

napi.hu