h i r d e t é s

Király napirend előtt - A város fejlesztése közös feladat

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Király napirend előtt - A város fejlesztése közös feladat

2018. november 22. - 16:11

 
Tisztelt Alpolgármester Úr! Tisztelt Jegyző Asszony, Tisztelt Közgyűlés!
 
A megtelt táblát ki lehetne akasztani Kecskemét szinte minden útjára, legalábbis a reggeli és a délutáni órákban. Már jó előre látható volt, hogy előbb-utóbb ez be fog következni, hiszen a Mercedes idejövetele egy új kihívást jelentett számunkra. Ahhoz, hogy fenntartható legyen a város, több tanulmány is született, melyeket a különböző hosszabb és rövidebb programjainkba be is építettünk. Szinte minden fejlesztési elképzeléseinkben elsők között szerepelt a város mobilitásának fenntartása, a bevezető utak szélesítése, a városi körgyűrű teljessé tétele, valamint a belső útjaink felújítása.
Stuttgart volt főpolgármestere, Wolfgang Schuster néhány évvel ezelőtt itt járt, előadásában és könyvében is az alábbiakat mondta:
 
„A városi életben a társadalom számára akkor elfogadható a mobilitás, ha az mindenki számára biztosítja az oktatási intézmények, a munkahelyek, bevásárlóközpontok stb. elérhetőségét. Ehhez olyan, mindenki számára megfizethető szolgáltatások kellenek, amelyek megfelelnek egy öregedő társadalom, a kisgyerekes családok vagy éppen a mozgássérültek igényeinek is. Ahhoz, hogy a mobilitás társadalmilag elfogadható legyen, figyelembe kell venni az utcai forgalom biztonságát is, úgymond a lakónegyedek védelmét a közlekedés zaj- és kipufogógáz terhelésétől.”
 
Másra is felhívta a figyelmünket, mégpedig arra, hogy a városi projektek fejlesztésében, tervezésében és kivitelezésében közreműködésre szólítsák fel a város polgárait, illetve az érintetteket résztvevőkké avanzsálják, azaz nincs fenntartható fejlődés polgárok nélkül.
 
Hogy miért hoztam ide ezt a kiváló polgármester által adott útmutatást? Nem másért, minthogy észrevegyük, óriási késésben vagyunk itt Kecskeméten a város fejlesztését illetően. Ma már egyértelművé vált, hogy a Mercedes és a beszállítói idetelepülése sokkal gyorsabban valósul meg, mint ahogy a város a normális működéséhez szükséges feltételeket megteremtené. És itt nem a déli iparterület rohamos kiépülésére gondolok, amelyben az infrastruktúrát, az utat, a közlekedést biztosítjuk, hanem arra, hogy akik itt születtünk, itt élünk, és erre méltán büszkék lehetünk, egyre nehezebben tudjuk elviselni a növekedés által gerjesztett forgalmat meglévő útjainkon és ezen már az ígéretek sem segítenek, mert azonnali intézkedésekre volna szükség. Így többek között arra, hogy a 2016. februárjában ide látogató miniszterelnök által bejelentett programok végre megvalósuljanak. Többek között ebben a tervben szerepel a várost elkerülő út befejezése, az 52-es főút bevezető szakaszának négysávosítása, a főpályaudvar fejlesztése, illetve mellé egy modern parkoló rendszer kialakítása, és Kecskemét elővárosi vasútrendszerének kiépítése.
 
A hosszú idők óta benyújtott európai uniós projektek megvalósítása egyre jobban húzódik, és városunk lakossága joggal tiltakozik a már elviselhetetlen közlekedés miatt. Én jómagam is mint városi képviselő úgy látom - és ezt többször jeleztem is, hogy hathatós és egyértelmű kormányzati támogatás nélkül mindezeket a projekteket nem tudjuk megvalósítani a közeljövőben.
 
Szeretnék visszatérni Schuster főpolgármester úr gondolataihoz, mégpedig arra, hogy a város fejlesztése közös feladat, és elkerülhetetlen, hogy ehhez a polgárok véleményét kikérjük és partnereknek tekintsük őket. Ugyanígy szükség van arra, hogy országgyűlési képviselőink végre érezzék át azt a felelősséget, amellyel a legutóbbi választáson a választópolgárok felruházták őket. Mondják el a Parlamentben, hogy Kecskemét városa ne csak azért legyen az ország számára fontos, mert az idetelepült gyárak, üzemek jó sok adót fizetnek, hanem azért is, mert az idén 650 éves városi rangot szerző település lakói munkájuk révén megérdemlik azt.
Köszönöm a szót!
 
(elhangzott: Kecskemét MJV Közgyűlés napirend előtt, 2018.11.22.)

 

h i r d e t é s