h i r d e t é s

Komoly akcióra készülnek a jegyellenőrök - mutatjuk hol

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Komoly akcióra készülnek a jegyellenőrök - mutatjuk hol

2016. március 17. - 12:34
0 komment

Folytatódik a MÁV-START fokozott jegyellenőrzési akciója, amely februárban már jelentős jegybevétel-növekedést hozott.

Fotó: Europress / Napi.hu

Februárban öt nap alatt, a Budapest-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalak 170 elővárosi vonatán tartott fokozott jegyellenőrzést a MÁV-START - írja a napi.hu. A jegybevétel mindkét vasútvonal esetében 35 százalékkal emelkedett 2015 azonos időszakához képest - adta hírül a társaság.

A cég szerint a februári ötnapos kampány célja ezzel együtt sem a büntetés, hanem a jegyváltásra, azon belül is az elővételes vásárlásra ösztönzés volt, ami teljesült. 30 százalékot meghaladó bevétel-emelkedést könyvelt el a MÁV-START Vác, Vác-Alsóváros, Rákospalota-Újpest, Erdőkertes, Veresegyház és Dunakeszi-Gyártelep pénztáraiban is. A Nyugati pályaudvar jegy-automatáinak forgalma is 60 százalékkal nőtt, bár ehhez az is hozzájárult, hogy 2015 folyamán az új típusú automaták száma emelkedett a pályaudvaron.

A jegyvizsgálóknak a fokozott ellenőrzés időszakában összesen 411 - jegy nélkül utazó és jegyet váltani a vonaton sem hajlandó - személyt kellett leszállítania a járművekről, az esetek közül 317 a délutáni időszakban történt. A fedélzeten, a jegy nélkül felszállóknak 775 darab jegyet értékesített a vasúttársaság, utólag befizetendő pótdíjat pedig 31 személlyel szemben kellett kiszabni. A hatósági kísérést ezúttal is a Készenléti Rendőrség biztosította.. Atrocitás nem történt, egy körözött személyt viszont igazoltattak és előállítottak.

Az akció márciusban is folytatódik a 40a számú, Budapest-Pusztaszabolcs elővárosi vasútvonalon - jellemzően Érd-felső és Kelenföld, illetve Ferencváros állomások között -, ugyancsak rendőrökkel és vasútőrökkel közösen.

2015-ben csaknem 68 ezer esetben kellett utólag befizetendő büntetést kiszabni. Ezekben az esetekben - nem teljesítés esetén - a vasúttársaság követelésbehajtói a fizetést megtagadókat előbb postai felszólító levél, e-mail, telefon és/vagy SMS útján szólítják fel, majd szükség esetén követelésbehajtó céget vonnak be a folyamatba, amely így már a behajtás költségeit is felszámítja a nem fizető személyeknek. Az együttműködést tanúsítók esetében ugyanakkor egyéni fizetési konstrukciók, mérséklés és részletfizetés biztosítására is van lehetőség.

A jelenlegi legmagasabb, egy utashoz kapcsolódó tartozás - melynek rendezése folyamatban van - meghaladja a kétmillió forintot. Mivel a vonatokat rendszeresen jegy nélkül igénybe vevők esetében bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerülhet, a jelentős összeggel tartozók ügyében a MÁV-START a rendőrségi feljelentést is megfontolja.

 

napi.hu