h i r d e t é s

Kónya Péter: Látogatás a déli határnál szolgáló katonáknál

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam
a- a+

Kónya Péter: Látogatás a déli határnál szolgáló katonáknál

2016. december 22. - 19:26
0 komment

Elkísért az RTL Klub és a katonai forgatócsoport is, igaz az RTL-eseket a legtöbb helyre nem engedték be, viszont kaptak a katonai sajtótól is felvételeket - írja Kónya Péter.

Kuti László KNOÉ elnök (Korengedményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesület) társaságában, 2016. december 21-én, szerdán meglátogattam a hazánk déli határszakaszán szolgálatot teljesítő katonákat, rendőröket.


Fotó: Kónya Péter

Az elmúlt hetekben mind a hozzám, mint országgyűlési képviselőhöz, mind Kuti Lászlóhoz, mint érdekvédő elnökhöz számos panasz érkezett a határon szolgálatot teljesítők élet- és szolgálati körülményeiről. Az általam kezdeményezett látogatás alkalmával megtekintettük a Hódmezővásárhelyi laktanyát, a Kelebiánál épülő konténer-bázist, a Kelebiától Tompáig terjedő határvédelmi kerítést, a mélykúti és a bácsbokodi ideiglenes katonai bázisokat, számos hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonával, valamint rendőrrel beszélgettünk a szolgálat nehézségeiről, az elhelyezési és ellátási problémákról. A kíséretünket Kiss Róbert ezredes, az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék parancsnoka biztosította. Összességében megállapítható: mind a katonák, mind a rendőrök a nehéz körülmények és az egyre szélsőségesebb időjárás ellenére tisztességgel és odaadással végzik el a rájuk bízott feladatokat. A kezdetekhez képest lényegesen javult a katonák és a rendőrök ellátása, mind a felszerelés, mind az élelmezés tekintetében. A kerítés mellett szolgálatot teljesítőknek 300-500 méteres távolságokban olajkályhával fűtött melegedő sátrak, valamint mobil wc-ék lettek felállítva. Az őrtornyok védettségét - az időjárás viszontagságaitól – plexi lapokkal és műanyag függönyökkel javították. A kerítésnél járőrözők két alkalommal kapnak meleg teát, de mindenki rendelkezik saját termosszal és egyéni, az étel melegítését biztosító eszközzel. Ugyanakkor a 12 órás szolgálat a hidegben így is embert próbáló, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy gyakran egy-másfél órát utaznak a szállástól a szolgálati helyig egy teherautó ponyvával fedett platóján. A katonák kérésére, a napokban a teherautókat plusz pokrócokkal látták el, amely némi védettséget jelent a hideg ellen. Legnagyobb probléma a katonák elhelyezésével és pihenésével van. A laktanyákban az elhelyezés viszonylag normálisan megoldott, azonban az ideiglenesen kialakított bázisokon, van olyan hely, ahol 50-60 vannak egy körletben, egy légtérben. A tisztálkodási és mosási feltételek a körülményekhez képest rendezettek. Minden szálláshelynél van több mosógép, szárító gép, vagy fűtött szárító sátor, ahol szükséges volt, ott plusz konténer zuhanyzókat és konténer wc-ket is felállítottak. Az élelmezésre senki nem panaszkodott, kiemelt norma alapján, megemelt kalóriamennyiséget, napi legalább egyszeri meleg ételt és kétszer hideg étkezést kapnak. Persze az emberek ízlése eltérő és a házi koszthoz sem lehet hasonlítani az ottani ételeket és az is biztos, hogy otthon túl sok konzervet sem fognak enni a határról hazatérő katonák.


Fotó: Kónya Péter

A szállás, pihenés lehetőségén jelentősen javítani fognak a közvetlenül a határszakasznál épülő konténer bázisok, amelyek teljesen hasonlóak a missziókban szolgálók elhelyezési körülményeihez.


Fotó: Kónya péter

Fotó: Kónya Péter

Fotó: Kónya Péter

A mintegy 150 fő befogadására alkalmas bázist, amelyet osztrák segítséggel építettek, a napokban fogják átadni Kelebia térségében. A tervek szerint tavaszra három hasonló tábort építenek a szerbiai határszakaszon. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ideiglenes bázisokon elhelyezett katonák átköltözhetnek ezekre a nemzetközi színvonalú szálláshelyekre és így a katonák utaztatási ideje is jelentősen csökkenni fog.

Elkísért az RTL Klub és a katonai forgatócsoport is, igaz az RTL-eseket a legtöbb helyre nem engedték be, viszont kaptak a katonai sajtótól is felvételeket.

Az alábbi két fotó nem a katonai sajtótól érkezett.


Fotó: Név és cím a szerkesztőségben

A katonák két hetes turnusokban, míg a rendőrök hetente váltják egymást. Ugyanakkor beszéltünk most a határnál olyan rendőrrel is, aki már tizenegyedszer van odavezényelve, valamint találkoztunk több 60 éves kor feletti járőröző katonával is. A fideszes többségű Parlament döntésének következtében 2012. január elsejétől megszűnt a szolgálati nyugdíjrendszer a fegyveres és rendvédelmi szerveknél. Azokat, akik már szolgálati nyugdíjasok voltak, de nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt, átminősítették szolgálati járandóságossá és a korábbi nyugdíjukat a mindenkori legmagasabb személyi jövedelemadó kulccsal csökkentették. Ez alól csak azok jelentenek kivételt, akik Önkéntes Műveleti Tartalékos szolgálatot vállaltak. A levonás elkerülése érdekében több ezer 50-60 éves korábbi nyugdíjas katona, rendőr, tűzoltó, börtönőr, polgári védelmis és titkosszolgálati tiszt vállalta a tartalékos katonai szolgálatot. A szerződéskötéskor még úgy nézett ki, hogy évente két hónapos laktanya, elsősorban irodai szolgálatot kell majd ellátniuk, ezért is vállalták sokan a különféle egészségügyi problémáik ellenére.

Bár a szerződésüket senki nem módosította, a Magyar Honvédség feladatkörének változása miatt, most már a határra, fegyveres járőrszolgálatra hívják be őket. Ezek az emberek becsapva és megalázva érzik magukat. Becsapva, mert nem ezt ígérték nekik, megalázva, mert a korábbi viselt rendfokozatuknál lényegesen alacsonyabb rendfokozatot viselve kell katonai szolgálatot teljesíteniük.


Fotó: Név és cím a szerkesztőségben

Így fordulhat elő, hogy korábbi főtiszteknek, most őrmesterek, zászlósok parancsolgatnak és így fordulhat elő, hogy 60 év feletti emberek, romlott fizikai és egészségi állapotban, naponta többször teherautó platójára ugrálnak fel és le és 12 órás járőrszolgálatot látnak el tíz kilométereket gyalogolva, fegyverrel a vállukon, hóban, szélben, fagyban. Így fordulhat elő, hogy azok, akik aktív hivatásosként már leszolgáltak 25-30 évet és ezalatt az idő alatt sem lehettek együtt az ünnepeken a családjukkal, most őszülő fejjel, nagypapaként is távol a családjuktól kénytelenek tölteni a Karácsonyt.

A zord és rendkívül nehéz körülmények ellenére csak kevés rendőr, vagy katona panaszkodik, mert jól megfizetik őket, a családnak meg kell a pénz. Tény az, hogy rendszeresek a határsértések, bár az illegálisan határt átlépők száma naponta csak ritkán haladja meg az 50 főt. Ehhez képest óriási költségeket emészt fel a határ védelme és az ott lévő élő erő is túlzottnak tűnik a határsértések számához képest. Azt azonban megbecsülni sem lehet, hogy milyen mértékű lenne a határsértők száma, ha nem lenne a kerítés, vagy nem lennének ott a rendőrök, vagy a katonák.

Országgyűlési képviselőként a határbejárás tapasztalatait összegezve vállaltam, hogy a Parlament tavaszi ülésszakán olyan törvénymódosítást fog benyújtani, amely lehetővé tenné, hogy az önkéntes tartalékos katonáknak ez az időszak beszámítson a szolgálati idejükbe, valamint hogy a katonai szolgálattal megkeresett pénz, ne számítson bele a minimálbér másfélszeresét érintő jövedelem-korlátba. Ezen túl eldöntöttem azt is, hogy közérdekű adatkérés címén ki fogom kérni, mind a HM-től, mind a BM-től azokat a szerződéseket és számlákat, amelyek bizonyíthatják a felesleges túlköltéseket. Ezúton is kívánok minden határon szolgálatot teljesítő katonának, rendőrnek, önkéntes tartalékosnak és családtagjaiknak kellemes karácsonyi ünnepet. Kuti Lacival a bácsbokodiaknak cigaretta és édességcsomagot is vittünk ajándékként.

 

Kónya Péter

Helyreigazítás - a Honvédelmi Minisztérium közleménye

Kónya Péter független országgyűlési képviselő 2016. december 21-ei határ menti látogatásáról megjelentek kapcsán a Honvédelmi Minisztérium az alábbi megjegyzést teszi.

Kónya Péter független országgyűlési képviselő részére a Honvédelmi Minisztérium biztosította a lehetőséget arra, hogy személyesen győződjön meg a katonák határ menti szolgálatáról, elhelyezési és ellátási körülményeikről. A Honvédelmi Minisztérium úgy alakította ki a látogatás programját, hogy a képviselő minderről a lehető legátfogóbb képet kaphassa a tájékoztatókon és személyes találkozásokon keresztül.

Kónya Péter azokkal a katonákkal állt meg beszélgetni, akiket ő választott ki, ott és ahol azt ő szerette volna.

Visszautasítjuk Kónya Péter azon állítását, hogy csak "stikában készült" felvételekkel tudta volna kiegészíteni a facebook bejegyzéséhez feltöltött képeket. Kónya Péternek senki nem tiltotta meg a fényképezés lehetőségét, sőt maga is készített felvételeket, amint azt a mellékelt fénykép is mutatja. Emellett kérésére rendelkezésére bocsátottuk azokat a felvételeket is, amelyeket a látogatást végigkísérő Katonai Sajtó készített, és amelyek a látogatás megörökítését szolgálták. Összesen 18 fényképet küldtünk át a képviselőnek.

Az RTL Klub forgatócsoportja maga döntött úgy, hogy később, a program valamely jól azonosítható pontján csatlakozik a látogatáshoz. A védett, zárt körletnek minősülő vezetési pontok kivételével a jelen lévő forgatócsoportok minden helyszínen készíthettek felvételeket, a határ menti melegedő sátraktól a határ menti bázisok elhelyezési körleteiig.