Bő 20 perces műsorban foglalkozott a vasárnapi magyarországi választásokkal a német közszolgálati ZDF szatirikus esti showműsora, a Jan Böhmermann műsorvezető által vezetett Magazin Royale.

Böhmermann híres humorista Németországban, ő volt az, akit korábban bíróság elé is állítottak, mert sértegette Recep Tayyip Erdogan török elnököt, és ez kis híján komoly diplomáciai feszültséget szült a két ország között.

A mostani műsor aktualitását Vlagyimir Putyin és Oroszország inváziója és persze a vasárnapi magyarországi választások adták.

A showban Orbán Viktort és kormányát Putyin leghűbb európai szövetségeseként mutatták be, akinek - több európai szélsőjobboldali populistához hasonlóan - komoly fejfájást okoz, hogy a háborút indító oroszok teljesen elszigetelődtek a világpolitikában.

A műsor végig hű marad a legendás német humor hagyományaihoz. Előbb Orbán frizuráján röhögnek benne, majd folytatják az elmaradhatatlan „azt se tudjuk hol van Magyarország” poénnal, és hogy úgy néz ki az ország, mint egy bécsi szelet.

De van egy rész, ahol a magyar nyelv hangzásán nevet a szerkesztő, mert az olyan, mintha összekeverve betűket dobálnál egy urnába, és random húzogatnál belőlük.

Ez javarészt azt a célt szolgálja, hogy valahogy fenntartsák az érdeklődést Magyarország iránt, és Böhmermann az átkötő szövegben elismeri, a németek általában keveset tudnak a magyarokról. Talán ezért is van az egész műsornak olyan hangulata, mintha valami egzotikus banánköztársaságról szólna, ahol a baglyoknak rézfaszuk van, és ahol a legnagyobb nemzetközi sztár, amit sikerült kitermelni, az Arató „Hide the pain Harold” András.

A valósághoz tartozik azonban sajnos az is, hogy néhány száz kilométerről szemlélve a magyar politika helyenként tényleg egészen obszcén dolgokat produkált az elmúlt 10-12 évben.

A műsor egyébként a tények tekintetében igen precíz. Az oroszbarát magyar kormány épp az országgyűlési választás előtt kényszerült döntéshelyzetbe, hangzik el Böhmermanntól, majd felidézik Orbán és Volodimir Zelenszkij szóváltását is a magyar szerepvállalásról, és hogy a miniszterelnök úgy döntött, inkább nem foglal állást a diktatórikus orosz nagyhatalom és a védekező ukrán demokraták háborújában. De megkapja a magáét a szerkesztőtől a szélsőjobbtól balközépig egyesült ellenzék is, őket egy német fiúbandához hasonlítja, és mielőtt leülne a műsor, megérkezik a kihagyhatatlan Budapest-Bukarest poén.

Majd következik egy helyszíni riport a Banánköztársaságból, ahol a riporter némi hangulatjelentés után arról kérdezi a budapestiek, hogy mi a fasz baja van ennek az országnak igazából?

És miközben egyértelműen ez a legirritálóbb része a műsornak, ebben a blokkban szerepel a legerősebb képsor is.

A riporter felkeresi egy könyvesboltban Rédai Dorottyát, a Meseország mindenkié című mesekönyv szerzőjét, aki arról beszél, hogy nem mutathatja meg a könyvét a polcokon, csak lefóliázva, különben propagálná a homoszexualitást, és különben is közismert tény, hogy aki meglát egy homoszexuális párt, akár csak egy gyerekkönyvben, az maga is fertőzötté válhat.

Majd elérkezik a jelenet, amiben a Meseország mindenkiét egy sötét sarokból hozza elő az egyik bolti eladó, miközben a közeli polcon egy Waffen SS-ről szóló könyv látható.

A Fidesz egyébként egy laza, liberális, flitteres cipőben járó, Roxette-imádó pártból lett az a megáporodott, jobboldali, nacionalista mozgalom, ami 2010 után szisztematikusan lebontotta a magyar jogállamot, újraírta az alkotmányt, a választási törvényt, a médiatörvényt, és így tovább, hangzik el a vágóképek alatt.

Ma már Magyarország, folytatódik az összegzés, inkább Oroszországot, Kínát, Törökországot és Szingapúrt tekinti példának maga előtt, nem pedig nyugati országokat. Orbánból pedig, akit Helmut Kohl nagy európai reménységként írt le még a kilencvenes években.

Azt fontos leszögezni, hogy a német közszolgálati csatornán közben bőszen alázzák saját kormányuk reálpolitikáját is: például lehet, hogy Magyarországon könyveket darálnak, de ez a „szabadság égő fáklyáját hordozó” Berlint addig biztos nem fogja érdekelni, amíg a gazdaságot nem érinti, vagy a fáklyát tápláló orosz gáznak nem megy fel az ára. (Haha.)

És hát, akármilyen messze is van Magyarország, hangzik el, helyenként kétségtelenül nevetséges, ami ott megy: például törvényeket hoznak a homo- és transzszexuális propaganda ellen, miközben az a Fidesz-alapító, aki az alkotmányt is szövegezte, 25 fős homo-szexpartikban vereti Brüsszelben.

Az utolsó blokkban a rendszer működtetéséről esik szó: hogyan foglalta el Orbán a független média egy jelentős szeletét, miként tizedelte meg a bírói kart, és forgatta saját javára a választási rendszert. És persze, hogy honnan szerzett pénzt a rezsim működtetéséhez. Például az új dolgozószobájához.

A dolgozószobához hasonlóan a - 2 millió euró uniós közpénzt felemésztő - felcsúti kisvonatot is az uniónak köszönheti a magyar miniszterelnök, aki a brüsszeli források nélkül képtelen volna működtetni rendszerét, hangzik el az adásban. És persze van még valaki, aki jól jár ezzel, Orbán gyerekkori barátja, Felcsút egykori polgármestere, Mészáros „Lölő” Lőrinc, aki a miniszterelnök apja és veje mellett szintén nagyon jól él azokból a pénzekből, amiket uniós forrásokból belapátol a kormány. Az így felhalmozott pénz egy részét aztán a médiába forgatják vissza, ezek a csatornák pedig a miniszterelnököt népszerűsítik, ezzel is segítve a rendszer fennmaradását. 

A műsor üzenete végeredményben, a német nézőkön keresztül, valójában Brüsszelnek szól.

Az utolsó néhány percben Böhmermann legalábbis már csak arról beszél, hogy ha az unió vezetői komolyabban vették volna a magyar fejleményeket annál, minthogy Jean-Claude Juncker diktátorozás kíséretében taslit oszt Orbánnak, akkor ma valószínűleg Magyarország nem ott tartana, ahol, és a közelgő választásokat is szabadabb szellemben tarthatnák meg.

Az igazán szomorú érzés azonban, ami magyarként végigkíséri az embert, hogy Magyarországot csak úgy lehet érdekessé tenni a német közmédia nézői számára, ha az elmúlt évek és évtizedek történetét ilyen túlmozgásos, Benny Hill-hangulatú humorba csomagolják. (444.hu)