Kósa Lajos ragaszkodik a rabszolgatörvényhez
Természetes reakció, ugyan melyik diktatúrában – vagy ahogy ma Orbán nevezi, kereszténydemokráciában – divatos az, hogy az ember munkájáért tisztességes bért kapjon? Hova vezetne az, ha túlóra nélkül is megkereshetné az ember a betevőt? Még a végén szabadidejében hasznos tevékenységekre, netán gondolkodásra vetemedne. Még a végén rájövünk, hogy valami rohadtul nem stimmel ebben az országban.
Forrás: Vásárhely24
Nehezen is lehetne elérni azt, hogy a magyarok önként dugják bele a fejüket az egyre rövidebb fojtópórázba. Márpedig a Kósa Lajos nevével is fémjelzett törvénytervezet egy újabb rántás azon a bizonyos pórázon, ami eddig is túl rövid volt.
A már csak névleges funkciót ellátó szakszervezeti vezetők épp ezért – vagy a látszat kedvéért – elkeseredett lépésre szánták el magukat.
Nem történt érdemi változás a Munka törvénykönyve tervezett módosításainak ügyében, így a három éves munkaidőkeret és a 400 óra maximálisan elrendelhető túlóra kérdésében - így értékelték az MTI által megkérdezett szakszervezeti vezetők a Kósa Lajos országgyűlési képviselővel folytatott hétfői tárgyalásukat. A kialakult helyzet miatt a Liga Szakszervezetek is csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) által december 8-ra meghirdetett demonstrációhoz, a Munkástanácsok Országos Szövetsége pedig kedden hoz határozatot e kérdésben.
Az Országgyűlésben Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő nyújtotta be azt a törvénymódosító indítványt, amelynek az elfogadását követően három évre emelkedne a jelenlegi maximum 12 hónapról a munkaidőkeret elszámolása, így a munkáltatóknak 3 éven belül kellene elszámolniuk a dolgozóknak járó túlmunkák díjával és a szabadnapokkal. A másik tervezett változás, hogy a jelenlegi 250 óráról 400 órára emelkedne az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértéke.
És bár Kósa Lajos és Bodó Sándor bedobták azt a gumicsontot, hogy a 400 órás túlmunkát csak akkor lehet bevetni, ha a munkáltató és a munkavállaló erről kollektív szerződésben megállapodik, ismerve a Munkatörvénykönyvet ezzel csak a munkáltatók járnak jól. Mert ugye azt senki nem feltételezi, hogy a magyar munkáltató majd hirtelen megvilágosodik, és nem a kiszipolyozással akar profitot maximalizálni. Feltéve, ha a munkavállalók belemennek.
És sajnos elég hülyék belemenni. Ürügyet mindenre talál a magyar munkavállaló;
- „gyerekem van”,
- „el kell tartanom a családomat”,
- „nem akarom hogy kirúgjanak”.
Egy szó, mint száz, a szakszervezetek tervezett demonstrációja helyén való, de – mint már annyi esetben – okkal feltételezhetjük, hogy a szakszervezetek háta mögött lincselésre éhes tömeg helyett csak a szél fog fütyülni.
Másfelől, az eset kiválóan beillik Kósa bosszújának is. Ha az eddig sem túl sok szabadidőnkben jutott idő a csengeri asszony és Kósa kétes üzelmeivel foglalkozni, most garantáltan nem lesz annyi időnk se, hogy legalább egy kiadósat káromkodjunk.
