h i r d e t é s

Kósa Lajos többször tárgyalt a Liu testvérekkel, de nem tudta őket maradásra bírni

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kósa Lajos többször tárgyalt a Liu testvérekkel, de nem tudta őket maradásra bírni

2022. november 09. - 18:20

A Magyar Országos Korcsolyázószövetség elengedi a két olimpiai bajnokot, de ennek feltétele, hogy ki kell fizetni az elmúlt három évben rájuk fordított összeget, ami fejenként 100-150 millió forint.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az olimpiai bajnok testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang kezdeményezte országváltását a Magyar Országos Korcsolyázószövetségnél. Bár a szervezet korábbi közleménye azt írta, nem nevezték meg, mely ország színeiben indulnának a jövőben és más szövetség sem kereste még meg a MOKSZ-t, utóbbi elnöke, Kósa Lajos a Nemzeti Sportnak adott interjújában egyértelművé tette, amit sejteni lehetett, hogy Kínáról van szó.

A két rövidpályás gyorskorcsolyázó jelezte, hogy további fejlődésüket a kínai csapat mellett látják biztosítottnak.

A testvérek a nyáron közölték, hogy követik a magyar válogatott távozó edzőjét, Csang Csin Linát, akit a kínai válogatott élére neveztek ki. Kósa azt mondta, minden támogatást megadtak nekik, a magyar csapat dél-koreai edzője, Dzse Szu Csun is velük tartott, hogy segítse őket ebben az időszakban. A dél-koreai szakember nemrég, a Salt Lake Cityben rendezett világkupaversenyen Csang Csin Lina mellett állt kínai melegítőben, amire Kósa azt felelte, erre engedélyt kért, de így, hogy országot váltanak a Liu testvérek, vele is le kell ülni tárgyalni, mert a kínai kiküldetése értelmét vesztette. Azt ajánlják majd neki, hogy térjen vissza Magyarországra és dolgozzon a magyar válogatott mellett.

Kósa Lajos a nyáron még határozottan kijelentette egy interjúban, hogy a testvérek magyar színekben folytatják. Most elmondta, többször is egyeztettek azóta.

Többször tárgyaltam velük, mindannyiszor megkérdeztem tőlük, mit tudunk mi tenni annak érdekében, hogy felülvizsgálják a döntésüket. Ők azt felelték erre, hogy semmit. Innentől nemigen volt mozgásterünk

– mondta a politikus, aki szerint több oka van annak, hogy országot váltanának, ezek közül az egyik az, hogy ragaszkodnak az edzőnőhöz, a másik, hogy édesapjuk Pekingben él és többször hívta már magához fiait, a harmadik pedig az, hogy azokat a körülményeket, amiket a kínaiak tudnak biztosítani, a magyar szövetség nem feltétlenül, majd csak, ha felépül a Nemzeti Korcsolyázó Központ. Kósa szerint nem szabad rájuk haragudni.

Dobjunk követ rájuk azért, mert „használják” a másik énjüket, és meg akarják nézni, hogy mit és mennyit ér a tehetségük egy nagyobb piacon? Nálunk ötven millió forint jár az olimpiai aranyért, s ez egy méltó összeg, ám a kínai Vu Ta-csing a pjongcsangi győzelme után kétmillió dollárt kapott. Az nyolcszáz millió forint, azért más a nagyságrend – akad valaki, aki nem próbálna élni ezzel a lehetőséggel?

A szövetség dönthet a versenyzői kiadásáról, erről csütörtökön születhet döntés. A korábbi közlemény kitért arra is, hogy a fennálló szerződéses vitát rendezni kell. Minderről azt mondta Kósa Lajos, hogy az MKOSZ-szel kötött szerződés szerint egy országot váltó sportoló három évig nem versenyezhet a nemzetközi szövetség eseményein, csak abban az esetben, ha valaki visszafizeti a sportolóra fordított utolsó hároméves időszakban keletkezett költségeket.

Ez a Liu testvérek esetében 100-150 millió forint.

Az, aki jogosult állami követelésről történő lemondásra, elengedheti ezt. Nekünk szigorú elszámolási kötelezettségünk van az állam felé, így hivatalos levélben kérhetünk nyilatkozatot arra vonatkozóan, elengedheti-e ezt a követelést a Magyar Országos Korcsolyázószövetség. (…) Az elnökségnek azt fogom javasolni, hogy engedjük el a fiúkat, ám a fennálló kötelezettséget azért rendezni kell.

Kósa Lajos azt is mondta, hogy örök hálával tartoznak a Liu testvéreknek, akinek a vezetésével sikerült megnyerni Magyarország első téli olimpiai aranyérmét. Sajnálja, hogy így döntöttek, de úgy érzi, hogy más sportág is átélt már hasonlót, a vízilabdázókat hozta fel példaként, ahol, miután visszavonult az aranygeneráció, senki sem kezdte temetni a csapatot. Nem érzi úgy, hogy összeomlott volna a hazai korcsolyasport, vannak tehetséges fiatalok, őket kell menedzselni.

Nagy veszteség a távozásuk, de nem szabad elfelejteni, hogy felhelyezték Magyarországot a short track térképére, úgyhogy semmiképpen sem szeretnének eléjük kicsinyes okokból akadályokat görgetni. Ahogy a nyáron Csang Csin Linának, úgy a Liu testvéreknek is elmondta Kósa Lajos, hogy az ajtó mindig nyitva áll előttük.

A 26 éves Liu Shaolin Sándor ötkarikás aranya és bronza mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két-két arany- és bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

Az országváltással elesnének az olimpiai életjáradékuktól, amit 35. születésnapjuktól kapnának, Kína ugyanis nem ismeri el a kettős állampolgárságot. (24.hu)