h i r d e t é s

Kovács Zoltán durván nekiment a Times-nak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kovács Zoltán durván nekiment a Times-nak

2018. december 28. - 08:31

És úgy visszapattant róla, hogy azóta se láttuk. Egész pontosan úgy fogalmazott egy, az Orbán módszereit fasiszta jelzővel illető cikk kapcsán, hogy a lap ostobaságokat hoz le. Ezzel a kijelentéssel van azonban egy kisebb probléma. Illetve alig van Kovács Zoltánnal kapcsolatban olyan dolog, amivel ne akadna valami kifogásolnivaló.

Kovács Zoltán - Forrás: fuhu.hu

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a New York Times komoly elemzést tett közzé Orbán és bűnszervezete működéséről. Ebben részletes bemutatásra került többek közt az úgy nevezett mítosz, az az ideológia, amibe jelenleg a magyar kormány kapaszkodik, és amit híveitől megkövetel. Ezt egyben paradox módon, mintegy igazolásként használja Orbán kártékony tevékenységére.

Azt már a cikk megjelenésekor biztosan lehetett tudni, hogy a dolog nem marad kommentár nélkül a kormány részéről. Nem teljesen tiszta azonban, hogy ezt miért annak a Kovács Zoltánnak kellett megejtenie, akinek kvalitásairól legegyszerűbben úgy nyilatkozhatunk, hogy eget rengetően hülye. Egy kormányszóvivőtől azért némiképp többet várnánk kioktató modornál és sűrű homlokráncolásnál.

Teljes rejtély továbbá az is, hogy ezt miért nem a nevezett lap hasábjain ejtette meg. Mert a New York Times némileg több olvasóra tarthat számot, mint a kormányhívek köreiben sem túl népszerű Magyar Idők.

„Az elmúlt nyolc évben már megszokott módon újra szánalmas ostobaságokat harsog a New York Times Magyarországgal és a miniszterelnökkel kapcsolatban.”

Tudvalevő, hogy a Times tiszteletben tartja a sajtószabadsága mellett a vélemény szabadságát is. Azt is volt alkalmunk megtudni, hogy bár Kovács alulról sem kapargatja a 90-es IQ határt, ha a szükség úgy hozza, suttyó modorának angolul is kiválóan tanújelét tudja adni. Emlékezhetünk arra az esetre, amikor a Guardian munkatársát, Dan Nolan-t azzal fenyegette meg, hogy eltávolíttatja a Kormányifó terméből.

Tette mindezt pofátlan módon az illemre hivatkozva. Holott sajtótájékoztatót tartott, ahol az újságírók kérdéseit fenyegetőzéssel megtorolni a szakmaiatlanság és a bunkóság eddig ismeretlen zenitjének minősül.

Most sem sikerült sokkal jobban teljesítenie, merthogy ezúttal annak a Jason Stanley-nek sikerült nekimennie, aki nem a NYT szerződéses munkatársa, hanem a YALE egyetem filozófia professzora, és aki a lapnak nyilatkozva elemezte Orbán rendszerét és fasiszta jelzővel illette.

Vajon mi olyat tud Kovács Zoltán felmutatni, amit Stanley nem? Meg sem kell válaszolni a kérdést, hogy megértsük, ez az az ok, amiért a szájkarate csak egy eldugott magyar propagandalap hasábjain fért csak el.

Végső soron van abban valami megható, ahogy egy hűsékes pincsi gazdija védelmére próbál kelni. Bájos. Csak az a pisiszag ne lenne!