h i r d e t é s

Kövér László szembe ment Novák Katalinnal

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Kövér László szembe ment Novák Katalinnal

2018. február 18. - 13:13

 

Kövér László, A hazatérés napján arra kért minden magyarországi települést, hogy soha ne feledjék a határon kívül maradt magyar településeket.

Korábbi felvétel - MTI Fotó: Sóki Tamás

A Nógrád megyei Somoskőújfalu Somoskővel együtt négy évig Csehszlovákia része volt a trianoni döntés után. Az Országgyűlés december 12-én a fideszes Balla Mihály és Becsó Zsolt képviselők kezdeményezésére a Hazatért falu (Pagi ad Patriam reversi) címet adományozta a két településnek. Kövér László a határozat egy-egy díszpéldányát adta át vasárnap Tóth Lászlónak (független), Somoskőújfalu és Fekete Zsoltnak (MSZP-DK-Tarjáni Városlakó Egyesület), a Somoskőt is magában foglaló Salgótarján polgármesterének.
Kövér László beszédében úgy fogalmazott: 1918, 1919 és 1920 három olyan esztendő, melynek során a magyarság több mint ezeréves kárpát-medencei története alatt a legnagyobb veszteségeket szenvedte el és amelyek végén a korabeli nemzetközi politika országunkat a trianoni döntéssel életképtelenségre, nemzetünket pedig szétszakítottságra ítélte. (MTI)

Novák Katalin tegnap azt mondta, hogy

A határon túli magyarok ügyét nem lehet kampánytémává tenni


 

h i r d e t é s