h i r d e t é s

Kövérnek :"legközelebb számoljon legalább 1990-ig, mielőtt kinyitja a száját"!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Kövérnek :"legközelebb számoljon legalább 1990-ig, mielőtt kinyitja a száját"!

2016. február 17. - 10:52
0 komment

 

Más országban az ilyen mondatok bűncselekménynek számítanak.

mno.hu

Törvénytelen, demokráciaellenes és hazafiatlan

– így reagált nyilvános Facebook-bejegyzésében kedd éjszaka Dömsödi Gábor volt tévés műsorvezető, a Nógrád megyei Pásztó polgármestere arra a szerinte egyértelműen politikai nyomásgyakorlást jelentő beszédre, amit Kövér László mondott a salgótarjáni időközi választás kampányrendezvényén.

A házelnök, mint mi is megírtuk, elég egyértelműen kijelentette: a nógrádi megyeszékhely lakóinak "nem szabad hibázni", olyan polgármestert kell választani, aki "megtalálja a partneri viszonyt a kormányzattal". Azt is mondta, hogy az ő jelenléte is üzenet: a kormány ott áll a fideszes jelölt mögött.

Dömsödi szerint Kövér ezzel a beszéddel nem érdemelte ki egyetlen demokrata tiszteletét sem, és neki nógrádi polgármesterként – Pásztó és Salgótarján nem egész 30 kilométerre fekszik egymást – a leghatározottabban vissza kell utasítania „azt a nyomásgyakorlást, amit Ön a demokratikus választás előtt megengedett magának”. A bejegyzésben kitér arra is, hogy „más országban az ilyen mondatok bűncselekménynek számítanak”, addig Magyarországon ezeket évek óta tétlenül hallgatja mindenki. 

A független polgármesterként dolgozó politikus végül felszólította Kövért, hogy kövesse meg a salgótarjániakat, és  „legközelebb számoljon legalább 1990-ig, mielőtt kinyitja a száját”. A teljes bejegyzést az alábbiakban olvashatja.

 

 

Nyílt levél Kövér LászlónakTisztelt Házelnök úr!A tisztelet egyrészt a pozíciónak szól, másrészt az azt betöltő szemé...

Közzétette: Dömsödi Gábor közszereplő – 2016. február 16.

 

 

index.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s