Követeli az MSZP, hogy nevezzék meg a hortobágyi tragédia felelőseit
Arra is kíváncsi a baloldali ellenzéki párt, hogy milyen szerződés kötött a Honvédelmi Minisztérium a Hortobágyi Nemzeti Parkkal. A Honvédelmi Minisztérium írásbeli válasza szerint a túlóra volt a július robbanás oka, amiben négy tűzszerész honvéd halt meg.
Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, “ha egy állományban 25 százalékos létszámhiány van, ha óriási a túlóra és történik baleset, akkor minimum felmerül annak a gyanúja, hogy lehet összefüggés”.
“Ma Magyarországon a tűzszerészekre a robbanótesteken túlmenően a Fidesz-kormány jelenti a legnagyobb veszélyt” – mondta, és példaként említette, hogy a honvédségi létszámhiány miatt 2010 óta megduplázódott a tűzszerészek túlórája.
Budai Bernadett kitért arra is, hogy a honvédelmi tárca vizsgálatát – a felelősök megállapítása mellett – azért is jó lenne megismerni, hogy kiderüljön, a tűzszerészek biztosításának 2012-es megszüntetése után milyen kártérítést kaptak a hozzátartozók, továbbá a Hortobágyi Nemzeti Park milyen megállapodást kötött a tűzszerész ezreddel a bombák hatástalanítására. (MTI)