Kutas gyutacs
Avagy a folytatás folytatása. Mert ez egy véget nem érő történet, amely önmagában is tökéletesen leírja az Orbán-rendszert. Egy hét történései üzemanyag-ügyben.
1./ Hagyták elszabadulni az üzemanyagok kiskereskedelmi árát, mely átlépte az ötszázhúsz forintot, és lassan kúszott a hatszáz felé (miközben a hibás Gyurcsány, mert Medgyessy 2002-ben aláírta az uniós csatlakozási szerződést, melynek idevágó adózási fejezetét Orbán hozta tető alá).
Sőt, a későbbi intézkedések fényében talán nem pusztán "hagyták".
2./ A morgás megfékezésére négyszáznyolcvan forintos maximált hatósági árat vezettek be (és ezt, mint az Európában egyedülálló rezsicsökkentés elemét reklámozzák, és a lakosságot erélyesen megvédő kormányzat képében tetszelegnek).
3./ Mivel sok kis kút emiatt veszteségessé válik, és be fog zárni (vidéken ellátási gondokat okozva), másnap rendelettel megtiltották a kutak bezárását, kizárólag veszteségre hivatkozva.
(Vigye el a balhét, a veszteséget ezúttal a kutas!)
4./ Másnap kormányrendelet jött ki azzal, hogy a kútját bezáró üzemeltető üzemelési jogát elveszik.
Itt tartottunk tegnapelőtt.
5./ Tegnap megemelték az üzemanyagok nagykereskedelmi árát öt forinttal. Csökkentendő a MOL veszteségét, mely a kutakhoz az üzemanyag kizárólagos szállítója.
6./ Egyben felhívást tettek közzé, hogy jelentkezni lehet az elkobzott kutak üzemeltetésére.
Itt tartunk ma!
És világossá vált, hogy Orbán, a helyzetet maximálisan kihasználva megint több skalpra vadászik:
bűnbakot állít, ezúttal a benzinkutasok személyében,
kiéheztetéssel einstandolja a kis, magánkézben lévő kutakat, hálózatokat (melyeket nyilván egyedül a MOL akar és képes felvásárolni),
és világossá vált, hogy egyben, hosszabb távon a nagy, külföldi hálózatok, a Shell és az OMV eltakarítására törekszik, hogy a kiskereskedelmi üzemanyag-forgalmazást is a saját kezébe kaparintsa (MOL).
Távozásra kényszerítse őket, csakúgy, mint az élelmiszer kereskedelmi Spart, Lidlt, Aldit, Pennyt, később a vegyes profilú Tescot, Auchant, az építőipari kereskedelmi Bauhausot, a bankokat: a Raiffeisent Az Erste-t, az Unicreditet, és a többi multit, kiknek eltakarításán, kiebrudalásán évtizede dolgozik.)
És a benzin-ellátást (egyben hatalmas nyereséget hozó) fegyverként használhassa esetleges megmozdulások esetén is, mint ma már a teljes közmű- és energetikai termelő és ellátó rendszert, a Ferihegy megkaparintásával a légi közlekedést, az autópályák üzemeltetési jogával (és lassan az üzemanyag-forgalmazás monopolizálásával) a gépjármű-forgalmat, az önkormányzatok kivégzésével a tömegközlekedést (a MÁV eleve a tenyeréből eszik).
És két perc alatt lezárhassa az országot, kiéheztethesse, sötétbe, hidegbe boríthassa, helyhez köthesse a lakosságot, ha szükség lenne rá.
A közigazgatás, a bíróságok, a nyomozó hatóságok amúgy is a kezében maradnak, egy esetleges kormányváltást követően is.
Csakúgy, mint a média.
Mi marad? Az MVM, a MOL, a CBA/COOP/REAL, az OTP és az ÚJ Magyar Gigabank, meg az Orbán-oligarchák bányái, erőművei, építőanyag kereskedelmi cégei. És a KESMA.
Észak-Korea Európa közepén.