Ha az emberek betartják a nemzeti együttműködési rendszer szabályait, akkor nem lesz semmi baj. Mi több, ha így megy tovább, hamarosan befogadhatjuk a hozzánk menekülő hollandokat. Tizenkilencedszerre tartott országértékelő beszédet Orbán Viktor.

Magabiztosság áradt Orbán minden egyes mondatából a 2017-es országértékelő során, ami a hosszabb beszédek közé tartozott a két évtizedes sorozatban. Ismét kifejtette a változó világról alkotott nézeteit, amelyek középpontjában a „lázadás évének” tétele állt. A „globális liberális világ” eszerint vesztésre áll, süllyed, a történelem pedig kilépett a valakik által neki szánt mederből.

Ahogy ő látja, a gyengék, a kiszolgáltatottak, a politikai korrektség megbélyegzettjei, akiket Orbán a beszéd más helyein a nemzetekkel, az emberekkel, a középosztállyal és a többséggel azonosított, nem tűrik tovább, hogy „mások” mondják meg nekik, mit akarjanak. E mások a média siserehada, a pénz hatalma, a világkormányzás és a világtársadalom volnának. Most viszont visszaveszik a helyüket a nemzetek, elutasítva a „korrektség alapú demokráciát”, „a politikai korrektség gondolatrendőrségét”, jogaikba helyezve vissza a kocsmai beszélgetéseket és a szókimondó érvelést.

Nem egészen világos ugyanakkor, hogy az Orbán által is felemlegetett elmúlt hetven év, ami alatt a Nyugat történelme legnagyobb sikereit aratta – olyannyira, hogy „mi járunk oda dolgozni” –, miként jöhetett egyáltalán létre. Hiszen erre a hetven évre jórészt a gazdasági fejlődés, a jóléti állam kiterjedése, a liberális demokrácia és a politikai korrektség táguló körei voltak jellemzőek. Most azonban a Nyugaton „a jövő árnyékot vet a jelenre”, a nyugati fiatalok már nem hiszik, hogy jobban élhetnek, mint szüleik.

Igaz, még mindig mi járunk oda dolgozni.

Ám itthon hamarosan elérkezik a teljes foglalkoztatás időszaka, igaz, a kormányfő nem szólt arról, miként kapcsolódik ez össze a közfoglalkoztatásban tervezett újabb hajmeresztő változtatásokkal. Különben is, könnyű a versenyt megnyerni, ha valaki önmagával versenyez (Orbán szerint a születések száma nem volt még ilyen magas – 2010 óta); ha csak a kormány saját szakpolitikai anyagait olvassa (az iskolákban „faragunk az otthonról hozott hátrányokból” – ennek pontosan az ellenkezője igaz); és ha a saját maga által megrendelt propaganda alternatív tényei közé zárkózik (Orbán kétszer is sikerként hivatkozott az általa kezdeményezett érvénytelen népszavazásra).

Innen nézve nem csoda, ha Orbán szerint Magyarországon, ellentétben a Nyugattal, „a holnap nem vet árnyékot a mára”. A jövő kulcsa a jelenlegi családpolitika folytatása – ami valójában a szegények és az alsó középosztály hátrányait fokozza – a hazafias nevelés, meg a digitális forradalom. Utóbbira, feltehetően, akkor jut majd pénz, amikor már sikerült az egész országot letérkövezni.

Az új erőre kapó „magyar fajtának” mindeközben szembe kell néznie a nyughatatlan Brüsszel újabb fenyegetésével. Egyebek mellett a rezsicsökkentés és a menekültpolitika forog veszélyben – utóbbi azt jelenti, hogy egyes jogvédők szerint nem lehet senkit sem eljárás nélkül őrizetbe venni. Ilyen kilengéseket a nemzeti kormány nem hagyhat annyiban. Ezzel pedig máris megérkeztünk a legnagyobb ellenséghez, az embercsempészek, a jogvédő aktivisták és az európai csúcspolitikusok koalíciójához, akik több millió migráns „tervezett ideszállításával” aláaknázzák az európai kultúra alapjait, s rombolják a gátakat, amelyek a nyílt társadalom tovaterjedését akadályozzák. Bár az egykori Soros-ösztöndíjas miniszterelnök csak egyszer említette név szerint Soros Györgyöt, a külföldről pénzelt fizetett aktivisták, a nemzetközi szervezetek helyi irodái és az általuk tüzelt média pellengérre állítása a beszéd meghatározó mozzanata volt. Ha már a szókimondás korát éljük, jegyezzük meg, hogy a nemzetközi összeesküvés, a főgonosz, az ötödik hadoszlop és a siserehad emlegetése a szélsőjobboldal beszédmódja.

A stabil kormány stabil és cselekvő miniszterelnöke természetesen ellenáll a külső és belső ellenségnek, nem bizonytalanodik el a magyarokat mindenkor jellemző elégedetlenségtől, az emberek felé fordul, akiket testneveléssel, valamint erkölcs- és hittanórákkal hazafivá nevel. A sikerek beérésekor pedig készen állunk majd az „igazi menekültek” befogadására: németek, hollandok, franciák, olaszok „találják meg majd nálunk otthon elvesztett Európájukat”.

Örkénnyel szólva: „Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.”

Csak éppen lehet, hogy nem fogjuk.

Forrás: 168ora.hu

Szerző: Lakner Zoltán, 168 Óra főszerkesztő-helyettes

​CIVILHETES szerkesztő: K. Toók László